A rám eső részt.

 

Sétáltam a Bakonyban,

Leszegett fejjel mélán.

Tán itt bukik alá a földnek zuhatag vérem,

S megpihen benne költői vénám.

 

Egy pillanatra visszarévedtem a mesékbe itt,

A téli estékbe, anyám ölébe sírni.

A hideg szél pont faggatta a parazsat,

S én kérleltem, hogy tanítson meg írni.

 

Sokat kaptam e hangtól,

A paplan alatt ő volt az igaz nagy barát.

Mert ott volt a hely, hol elapadt a tej, de a szomjam mardt makacsul hogy igyam!

Csak épp szólni maradt ideje, nos, fiam! Ha elalszik a tűz, legyen rajtad nagykabát.

 

Pilátusom lett a kor, mikor kiléptem az ajtón,

De jólesik nekik, majd a fény rám eső része mit itt hagyok.

Mibe fürödhet a sötétség,

Ha odafent már tartalék lángon pislognak a csillagok.

 

Gic, 2021 / 08/ 20.