Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A másik oldal.
TURIKARI68• 2020. december 30. 12:41 • olvasva: 139
A másik oldal.
1/
Elhatároztam én egyszer
Megkeresem az istent akár a túloldalon.
Hogy ne lehessen többé titok,
Él-e vagy hal-e ha majd oda ajtót nyitok.
2/
Átlépni minden határt,
Mit nem szabad szinte.
Honnét nem oly egyszerű az út
Vissza a molekuláris szintre.
3/
Minden szóbeszédnek s mesének
A végére kell járni.
Létezik-e vajon?
S fog-e ott engem valaki várni?
4/
Most jó alkalom van reá
Hisz épp hatalmas dühöt érzek.
Nem válogatok az eszközökben
És szellemi síkra lépek.
5/
Fura az egész
Mert álmaimban már, csalogattak bizonyos dolgok.
Tán ha engedek a csábításnak
Többé nem maradnak sötétfoltok.
6/
Egy alkalommal, mint érett gyümölcs
Úgy mosolygott reám a hold.
Kinek gazdája csak
A sötétoldal volt.
7/
A szoba akkor éjjel minta
Párában úszott volna.
S rajta egyre közelebb
Egy-egy evezőcsapás közeleg.
8/
Lassan elcseppen alólam ez a világ
Melyet bűnök átka mos.
Egy dereglye közeledik felém,
Honnét pallót dobnak ágyamhoz.
9/
Bohócot csinált úgy is
Az élet itt belőlem mára.
S ennek a fuvarnak sem
Lehet nagyobb az ára.
10/
Hisz kémeltük egymást már régóta
S valahol midig is vágytam e mélykéktóra.
Így talán kiegészítsük egymást!
A létező legyen irgalmas, s tartson elém lámpást.
11/
A dereglye is teremtmény
Élőszövet veszi körül.
Bátor legyen ám
Aki arra fölül.
12/
De ha álmodom az egészet,
Akkor jöhet egy kószasugallat.
Reánk lehelt a mindesség,
Mert sehol nincs egy fuvallat.
13/
Egy kolostor parkjában ébresztett
A pillanatnyi álom.
Rettegve attól,
Hogy itt is valósággá kell válnom.
14/
Csak egy csuhás vigyázott mindenre
Mint nyájra a jó pásztor.
Biztos nem volt szükség reá
Sehol se máshol.
15/
Mintha már
Láttam volna valahol.
Faluban, vagy városon
Ahogy az egyháznak kalapol.
16/
Kapucniában néhány levél
Oldalán fujtóra kötve, fehér fontkötél.
Csendben metszette a rózsákat, s mintha nem is lenne másutt!
De a szeme sarkából mindenre vigyázott.
17
E kolostorban csupa ajtó,
S boltív takar mindent.
Az ember nem tudja soha
Hol van odakint vagy idebent.
18/
Sehol egy ablak,
De lépésenként van hirtelen kanyar.
Az ajtó, talán angol tölgy
Melyet nem csaphat be a huzat olyan hamar.
19/
Az egész kolostor,
Egy nagy dombra épült.
Még alatt a város pusztult,
Ő egyre csak szépült.
20
Tán háború lehetett,
Mert kőkövön nem maradt.
Van helye a sírnak, hol asszonyok sírnak
Merre tekintetem elhaladt.
21/
Lám e világ sem tökéletes te csuhás!
Én jöttem megkeresni, kiket a halál sápaszt!
És istent, ha létezik,
Aki mindenkit feltámaszt.
22/
A nagy álmodót,
Ki átkot, s áldást osztogat.
Adjon gyógyírt a ragályra
Mely lelkeket fosztogat!
23/
Mert mi lesz abból a világból
Melyet a költőajka sem dicsér.
Ha mindent könny áztat
És sírás kísér.
24/
Kinek nem lehet szíve szószólója
S fájdalmak ébresztik minden reggel.
Nem mosolyognak reá őszintén,
Csak a gonoszsága kel el.
25/
Jöttem a válaszokért,
S értük meghalni is akár!
Hisz üres az életem
S ott hol élek, senkise vár!
26/
S nem tágítok semmiképp
Még akkor sem, sőt!
Mért van az,
Hogy csak én keresem őt?
27/
Megráncolta homlokát a szerzetes,
S az alaksorra mutatott.
Hol szemem lázasan,
Bejáratot kutatott.
28/
Egy kovácsoltvasajtóra bukkantam,
Mit elrejtettek a rózsák.
Bennük bent van a tövis is
És ép úgy a jóság.
29/
Az ajtó megett kápolna,
Melyet mintha már a túlvilág is ápolna.
Járkáltam odabent föl s alá
Mire megleltem egy lépcsőt mely bevisz a földalá.
30
Két oldalt fáklya
Akkorák, mint egy-egy máglya.
A kő meg csupa moha és nyirok
Amin szinte menni alig birok.
31/
De elindultam,
S most, muszáj menni.
Ugyanis én már
Az embernek nem tudok hinni.
32/
Csak a fejem ne szegjem
Annyit kérek.
Akkor amennyivel le,
Annyival talán vissza fel is érek.
33/
Ráncba kéne szednem a gondolataim,
Mint vizsga előtt a diáknak.
Hogy ne szenvedjem el súlyát,
Semmilyen hiánynak.
34/
Időm lesz reá
Még lemászhatok.
S közben talán peregnek
Majd az évszázadok.
35/
S mikor már úgy tűnt nekem
Mint ha napok óta mennék,
Anélkül hogy magamhoz
Ételt s italt vennék.
36/
Mintha pirkadna
A folyosó alsó végében.
Aj de nehéz ezt felfogni
Emberi léptékben.
37/
Egy keresztút haladt ott,
Úgy talán, mint jézusnak.
S most nékem is,
Mint magányos cédrusnak.
38/
Odalent a folyosó,
Té alakban halad. (2005/03/30 /2025)
S amin én jövök --------------------------------------------------------
Lassan a homályba marad.
39/
De nagy sokára
Leértem hát az aljára ez egyszer.
S csaknem úgy,
Mint a láncról elszabadult veder.
40
Jobbra fordultam ott lent
A magam eszitül.
Kezembe papsipkafabot
Nyakamba helyes kis retikül.
41/
De miféle játék
S tréfa ez!
Túlvilági hangok helyett,
Fülembe kúszik egy ismerős nesz.
42/
Egy kapu termett előttem,
Mestere jó kovács volt, mintha sose vásna.
A fentinek talán testvére,
A világnak meg tökéletes mása.
43/
Négy darab volt ez ajtóból odalent
Abból három sarkig nyitva.
Az utolsó zár alatt
Talán reám lesz majd bízva.
44/
Az első ajtón benézve, ugyan az a lét
Hol talán már nincsen semmi tét.
Csak fordítva
Nyikordul a kapupánt, mint ami még soha nem volt mozdítva.
45/
Egy erdőbe nyílott
Mint egy szép virág.
Madár dalolt valahol, talán az égig szállhatott
Embert nem látok sehol csak állatot.
46/
Ismerős élőlények,
Kik már elhullottak régen.
Most előttem legelnek s vadásznak
Egességgel épen,
47/
Drága kutyáim játszanak egymással
Kergetődzve futnak körbe.
S mikor engem megláttak
Jöttek is hozzám, ölbe.
48/
Közöttük van szutyi a puli
Ki tisztességgel megőszült.
Mikor meglátta a postás
Szinte megőrült.
49/
Nyáron gyakran megnyírták,
Olyankor körbeállták a pesti diákok.
Nem mozdult napokig
Utálta a világot.
50/
Se, látott se hallott vénségére
Hiába csalogatták a kajával.
Saját gazdasszonya ütötte agyon
Egy szemetes lapáttal.
51/
Aztán a két Néró a németjuhászok
Kik nem kaptak enni csak néhol.
De megoldották ők
Ludat loptak a szomszédból.
52/
S a csutafarkú pásztorkutya
Jaj a szívem hogy kalapált!
Mikor a Kisbogdányi cigánytól
Megvette a nagyapám.
53/
Meg a Blanka kutya aki, tacskó
Húgom nagy kedvence volt.
Megetetett kristálycukorral
Aztán babakocsiba tolt.
54/
Aztán itt van kántor
Kivel játszottam én de hányszor.
Na meg szutyerák, s a morzsi
Nagyon szerettek szomszédolni.
55/
Az is lett a vesztük
Pedig már a nyarat terveztük.
S lett is volna reá alkalom
Ha agyon nem üti őket az a barom.
56/
Na meg Macikuciró!
Ki tán egy hónapja távozott.
Otthagytad a gazdit
Te átkozott!
57/
S vannak még egypáran,
Kiknek a nevét, ha említeném, fájna!
Szívem pudvás anyagjába
Biztos odút vájna.
58/
Csak hull a könnyem,
Mint tavasszal a hírtelen jött záporeső.
Nincs köztetek utolsó!
Mindőtök első!
59/
Bocsássatok meg nékem!
Gyermeki hirtelenségemért, s amúgy mindenért.
Amit tudatlanul elkövettem
Örülök, hogy itt vagyok, hogy eljöhettem.
60/
Láttam sok szép mindent
Az evolúció egész tárából.
Közöttük sok olyant is,
Melyet csak most engedtek ki a bárkából.
61/
Jó látni ezt az
Egyetértést s nyugalmat.
Elköszöntem mindenkitől
S visszaindultam nyugatnak.
/ 2005-04-12 / 09/34
62/
Közeledve a bejárathoz,
Kevesebbet néztem előre, mint hátra.
Áldom azt a lényt
Ki e világot lelkemről mintázta.
63/
Nem akarom elveszíteni ezt az érzést
Szívem oly tisztalett s elégedett.
Megbocsátva léptem tovább
Minden bűnt elégetett
64/
A másik ajtón belesve,
Szemem a napot kereste.
Mert hiányzott, s amúgy minden más
De saját falumba csöppentem ez nem lehet vitás.
65/
Anyám pudingot főz,
S én az asztalhoz ültem.
Amúgy is sokadik tálkával,
De én még valamiért felküldtem.
66/
Itthon volt egy otthonkába
S még tartott az egyéves gyász minden tekintetben.
Hagyja már a fenébe!
Utána legyintettem.
67/
Aztán fényképeket nézegettünk
Hogy az emlékek tehessék a dolgukat.
Odakünt kései ősz lehölt
De a fák makacsul tartották a lomjukat.
68/
Még a könnyünk is hullott
Szaporán az ám!
De nyikordul a konyhaajtó,
S rajta belépett a nagyapám.
69/
Úgy ahogy meghalt
Hajtott derékkal.
Jöttem enni, szólt anyámhoz
Tán jut még egy fazékkal!
70/
Azt hittem
Leesek a székről.
Ugyan olyan volt
Ahogy emlékeztem reá régről.
71/
Piros orra csöpögött,
Egy fogával szélesen vigyorgott.
Leült a lócára,
Ami úgyszintén nyikorgott.
72/
De a lóca sem volt odabent!
S mégis? Átrendeződött a konyha úgy, mint volt hajdan.
Még mindig álmodok?
Vagy tényleg baj van!
73/
Megvolt a feltámadás!
S én elveszek majd, mint tarlószéléről a hitványkéve!
Lehet, hogy sehol nem vagyok
Lajstromba véve!
74/
Eredj fiam, szólt anyám csendesen
Az ablakon kilesve.
Hol késik apád
Már itt a késő este.
75/
Nyirkos pára dermedt az arcomra
A jégkrémes autó is egyre misztikusabban trillázott a ködbe.
Csak sejteni lehetett
Hogy valahol ott van még a közben.
76/
A kandeláberok, mint kerubok, és szeráfok
Ácsingóztak az út két oldalán.
Éber mind
Közülük álmos egy se volt talán.
77/
Én szinte a lelkemig áztam
Kitartóan szitált valami.
De a kocsma felől,
Már véltem őt hallani.
78/
Szinte hihetetlen!
A hang fülemet sokkolta.
Megvolt a föltámadás,
S első útja a kocsmába vezetett volna?
79/
Csak ő volt odabent
S a kockakövön lábát emelgette.
Mért nem adtunk a lábára cipőt
Tőlem azt követelte.
80
Chárlikám!
Mikor annyi volt a cipő!
Hogy menjek hazáig
Ha ilyen cudar az idő!
81/
Elkezdtem fűzni a sajátomat,
Hogy nekiadom,
De hirtelen eltűnt,
S az égbolt volt a plafon.
82/
Szélsebesen szaladtam akkor haza
De a ház már fényesebb volt, mint a holdudvara.
Ott volt apám, s az összes rokon, mulattak, nevettek!
Jó hogy jöttél fiam! Ma téged temetnek. 2005-04-15
83/
Néztem körbe hamar
Hogy anyám ezt hagyja!
De nem láttam sehol,
Tán nem kíváncsi reám halva.
84/
Az a híres világ
Mi az élőknek tiltott.
De a harmadik ajtó,
Nekem a sírból nyílott.
85/
S ez ajtón belépve,
Mentem anyaszült mezítelen.
Eltűnt rólam a ruha
Csak egy zokniba oly hirtelen.
86/
Egy csuklyásalak jött utánam
Fején fényes lámpa, mint a bányászoknak.
Jaj abból a sugarából nincs kiútja
Csak az ábrándoknak.
87/
Folyton azt kérdezte
Minek a zokni rám.
Ha nincsen hozzá
Se, nadrág se kardigán.
88/
Beszélt hozzám oly furcsán
S akképpen.
Mintha a tudatalattimban szólított volna
Vegyem le a zoknit szépen.
89/
Hosszú unszolás után
Levettem, s vártam.
Mire oda néztem,
Már foltokban rohadt a lábam.
90/
E pillanattól fogva
Egy napfényes helyen találtam magam.
Hol a szellemek szóltak hozzám
S megértették szavam.
91/
Az a hely egy hegyen van
Fent a várba.
Épp hogy csak
Nem csöppentem csatába.
92/
Én bolond
Megint csak magamra gondolok.
De egy éles kard fúródott a hasamba
Mire megfordulok.
93/
Pedig már
Páncél is volt rajtam akkor.
De megtalálta a rést
Valami lator.
94/
Alig bírtam
Kapkodni a fejem.
Számtalan síkon
Volt életem s helyem.
95/
Voltam nemesember
Ki dorbézolt naphosszat.
Nem tett soha semmi jót
Csak rosszat.
96/
Csuhás! Ki megette, megitta
A kenyere javát.
Mondta meséjét feszt
S a népnyomorán hizlalta magát.
97/
Aztán művészember, zeneszerző
Ki parkokban csípte fülön az ihletet a szépet.
Este meg kerti bálokon igazgatta
Hölgyek segge alá a széket.
98/
Csak hánykolódtam a végtelen időben
Sehol nem találva nyugovást.
S hogy volt-e igazság valahol
Én nem szereztem róla tudomást.
99/
Még nem egyszer
E pergőképek között.
Ugyan arra a helyre, csak más időbe
E végtelen kiköpött.
100/
Mintha vár lett volna
Vagy mégis templom?
Annyi biztos régen épült,
S már csak rom.
101/
Valami azt súgta itt belül
Rakjak tüzet udvarán.
Hol lehetett valaha
Egy mélykút is talán.
102/
S mikor e máglya
Már jól égett.
Láttam akkor két ifjút
Kik csak így nyerhettek utat, s békességet.
103/
Egy fiút,
S egy lány.
Kik e falak foglyai
Voltak talán.
104/
Még magam sem
Tudom hogy, hogy.
De e tűz visszaadott
A régépült pompából egy darabot.
105/
Megláttam
A két gyermeket.
Szinte egyszerre
Ahogy alájuk nőtt az emelet.
106/
A folyosó két vége le volt szakadva
Fehér ajtók a szélén, honnét tán a szobák is nyílottak.
Odaszálltak hozzám megköszönni
S aztán köddé váltak.
107/
A falakon egyensúlyozva
Egy grádicsra bukkantam, minek szélét korlát fedé.
Amint arra reá léptem
Elindult velem lefelé.
108/
A lépcső alján
Hatalmas terem.
Min látszott rejtve volt
Mert az ember csak úgy, ott nem terem.
109/
E terem közepén, nagy sziklaasztal
Mellette egy alak valakit magasztal s úgy véltem kísértet.
De rájöttem csak hamar
Ő jézus ki misézett.
110/
Egy kupát kínálgat az ég felé
Benne talán jófajta bor.
Melynek lelke van
S az emberbe tovább pezseg, örökké forr.
111/
Ott állván
Ismerte minden gondolatom.
Felesleges lett volna
Kérnem, s úgy megszólalnom.
112/
A nála, lévő kupában
Az ő, s az én vérem volt.
Mi azt jelenti élek
Nem vagyok holt.
113/
Majd így szólt:
„Elküldtelek én téged, mint bárányt a farkasok közé”
Én vagyok a te szolgád, s te az enyém
Mindenünk az övé!
114/
Akkor s ott megértettem
Hogy mért ilyen a sorsom.
Szolgálnom kell, s csendben tűrni
Tennem a dolgom.
115/
Hogy étel, s ital legyek
Népemnek, szép szavam ajándék.
Megyek uram, ha kérsz
Ha lesz még ki hisz, szívem, ha fent olyant talál még.
116/
Megnyílott a föld akkor
S a kehely a mindenség forrásává változott.
Haj pusztulni kell ott
Legyen szent vagy átkozott. 2005-04-17
--------------
117/
De az utolsó vasajtó,
Ott volt rejtekén.
Szökött a víz rajta,
Amit meg is sejtek én.
118/
Nyikordul sarkából,
Mint ami még nem volt nyitva.
A széles boltozat
A vizet meg csak itta.
119/
Még kifértem rajta
Úgy, mint egy úszórönk.
Tudtam hogy vár egy világ
Még odafönt.
120/
Mikor a járathoz értem,
Csak annyi lépcsőt hagyott a víz, amire leléptem.
Szalasztott, sürgetett!
Aztán vitt magával min egy löveget.
121/
Kivetett magából,
Mert nincs ott helyem.
Tán többre megy még
Ez az átkozott világ velem.
122
S a fenti világ,
Hova a dereglye vitt.
Olyan volt még,
Nem változott semmit.
123/
Nekem kell változtatnom,
Mert meg öl fertőm.
E világ nem volt más,
Mint saját belsőm.
124/
Melyben én vagyok a koldus,
S én a pap.
Ki utolsó az elsők között,
S örökéletet kap.
125/
Én a háború,
S én a béke.
Melynek csak az isten a tudója
Bennem mikor lehet vége.
126/
Mert olyan a hitem,
Mint a nagy szerelem!
Vannak benne mélypontok,
De ennyi jóságnak a halál ne vethet véget csak úgy hirtelen.
Turi Károly / 2005-04-18