A madár.

 

 

Az én életem szelíden egy vadregény

Aki betűkből batyut kötve e legény elindult a másvilágra.

Szegény szolga sorsom issza lelkem gazdagságát itt belül

De azért visszamosolyog a napsugárra.

/

Immár bennem bujkál a hetyke…

Hol félig döglött az eleven.

Egyre nehezebb a gravitáció,

Csak árnyék lett a szerelem.

/

Jönnek, mennek helyette a felhők

Lóg az eső lába…

S így téged várva tán könnyet hullatok én még elébb.

De mit szólok, majd ha megint becsapsz, miközben rólam elrepül a mihaszna csók…

Csak játszana velem úgyis…

Mint egy csíncsókot kergető veréb.

/

Így ülök a gádorba mindezt látva,

E jelen múltján a jövőt rágódni magamba.

S jöttem rá rég nem is vagyok, s voltam én belébolondulva

Hanem még inkább csak a szavakba.

/

 

 

 

Ők áltatnak csepegtetnek

Szépen kétes kedvet belém.

Általuk láthatlak édes, s adok nevet keserűn…

Éppen annak, ami soha nem lehetett az enyém.

/

Ő lesz a tantus nyelvem alatt,

Ha zsigereimből előkerül az exitus…

S vénáimon felhajóz a révész.

Ez a madár már hazarepül így egyedül

Otthagyva e fészkét.

 

Hédervár / 2026/ 05/27.