A karma markában.

 

 

 

El voltam veszve teljesen s a pőre napsugár,

Csak bukdácsolva keresett a rögökön.

Líneát vágva bőre, piros volt a sötét égbolton,

De én mondom, csak akkor jövök, ha szólhatok

Ha ott lesz szomjamnak emlőd

Érted megveszve tejeden kesergek majd örökkön.

 

 

S ím, e földből kerültem elő,

E magyar sors volt a kincskereső,

Mi testedben talált meg neked, mint jótékony daganat.

De felettébb érdekes a fény mindent is irányit földön, s égen,

Tán jobb itt, mint hogy nem lenni sehol,

S én nem hozva reád szégyent talán

Összekapom magamat! Te lány…

 

 

S így szólított meg engem akkor anyám,

Ha egyszer majd úgy jössz haza kisfiam,

Bódított meg egy hang idebent.

Megállíthatnád a felhőket,

Hogy essen az eső beszélt hozzám a kertből egy földöntúli csend.

 

 

 

 E sötétben simakodott a halál veled

S bár mit is mondhatsz, de én reád akadtam akaratlan

A szekrényben rendet rakva, a kamrában.

Mint avart seprő dühödt fergeteg,

Kinek eszébe botlasz, s nem enged el nem monda, hogy elmehetsz

Az idő így tart fogva minket a karmában.

 

Oroszi/ 2024/ 07/ 21/