A fővárosba.

 

Lassan megvirradt a Duna parton,

S én, mint ő, kiöltözve fessen.

Bujkáltam a föld alatt, s lógtam a sárga villamossal

A nagy Budapesten.

 

Lelket gyűjt, a tegnap úgy érzem,

Itt is hiteget a dekoratív jövővel, s mi mint a fánkok, porcukorba,

Emlékekből, ábrándokba hemperegve.

Majd jót iszik a messziről néző beesett szemekből,

Aztán rágyújt még, a maradék félig kiégett emberekre.

 

Nehéz lenne jósolni, hisz a világ visszaeső folyton,

Kinek mit, hoz a nappal,

Kit mi ejt rabul, vagy ragadja magához.

Az alkohol, vagy a hit, netán egy csuhás pappal  az égis,

Vagy valami csoda folytán, mégis hű marad a hazához.

 

Mi még otthonra vágyunk mindig,

Miközben a felső tízezer már földkörüli pályára állt.

Csak kujtorgok, s engem valami még nem enged lebomlani,

Mert a tudatom az agyamnak, próbálja elmondani,

Hogy valahol egy hazát kreált.

 

2021/ 07/ 02/ 19:00