A fény.

 

 

Gyertyaláng lobban,

S kikukkant e sötétből a végtelen.

Térbezárt mihaszna viasz szaglik

S a spanglik füstjében valahol itt vagy még velem.

/

Eldugva az artériákon tudom

Hisz őriz bennem a genom valahol mélyen.

Csönd van, a fény sem neszez, s lopja magát az alkalom

Nem ez a világ, de itt vagy hát… e meztelen éjben.

/

Rájössz, hogy a létezés mekkora katyvasz körötted,

És te sem vagy más, de te röhögted…

Sőt épp hogy csak az, vagy aki láttad.

Becsap e nap, ha elhiszed, az agyadnak ott integet…

Hiteget, az anyagnak hogy visszaad, feltámad.

/

Ma újra közelebb áll a szám hozzád, e dal egy altató…

Amint arcodon érzed csókját e nőnek.

A platnin pirítós ég akkor,

Még faktor csont sovány ízületeid nekem teát főznek.

/

Vakon vezet kezed, s most megfognak ezek a vacak újbegyek,

Az írások szerint, neki higgyetek.

Mert az eszed minden szót ismer, mit különben elrejt a zsiger

Felnőve anyám előtted mégis kisgyerek.

Gic/ 2025/ 11/ 2.