A fény.

TURIKARI68•  2020. szeptember 27. 11:50  •  olvasva: 78



Ártatlan fény botorkál egy zseblámpával,

A harmatos konkolyban sápatag. 

Megszökött egy pontból az égen,

Hol először láttalak.


Egyedül hagytál, a halál,

S itt e világ ellen, engem a bolondot.

Hol színdarab volt minden szusszanás,

S az életet akasztottad lelkemre mint  koloncot.


Szigorú tekintet lett pajzsom,

Szabjám a költői véna. 

Már azt hittem örök lesz a  fájdalom is,

De csak esik, s kel, akár a harmat, mint egy béna.


Ha engem keresel megtalálsz,

Eldugva az angyaloknak kitett etetőbe.

Ha jut hely a világvégén,

Valahol a temetőbe.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TURIKARI682020. szeptember 27. 13:10

Köszönöm

Mikijozsa2020. szeptember 27. 13:08

ártatlan fény és életestéjét idéző gondolatok jó lett

kisspatricia2020. szeptember 27. 12:59

Csodálatos ez a vers! Több részét is ki tudnám emelni, mégis nekem a második és az utolsó versszak amelyek legjobban tetszenek

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom