A fény.

Ártatlan fény botorkál egy zseblámpával,

A harmatos konkolyban sápatag. 

Megszökött egy pontból az égen,

Hol először láttalak.

Egyedül hagytál, a halál,

S itt e világ ellen, engem a bolondot.

Hol színdarab volt minden szusszanás,

S az életet akasztottad lelkemre mint  koloncot.

Szigorú tekintet lett pajzsom,

Szabjám a költői véna. 

Már azt hittem örök lesz a  fájdalom is,

De csak esik, s kel, akár a harmat, mint egy béna.

Ha engem keresel megtalálsz,

Eldugva az angyaloknak kitett etetőbe.

Ha jut hely a világvégén,

Valahol a temetőbe.