sziporka
Gondolatok egy nehéz nap után
Reggel van,
rózsaszínben játszanak
a felhők,
talán a napunk is ilyen lesz.
A hajnal felkeltett,
s most
egy órával később
az ágyba visszacsalt.
Ölel a gondolatod,
ahogy este
meséltem Neked.
S a kifogyott szó után
együtt hallgattunk
képzeletbeli várfalunk oldalán.
Értetted
a nagy szívdobbanásokat
és az egészen csendeseket.
2012.08.15 reggel
Az utolsó kép-Búcsú
Menni kell,
hisz az időnknek vége.
A vonat már ott állt, És csók még egyszer
felszálltam,s te feljöttél velem. ezerszer,
Tétován mondtam a vonat lépcsőn
eljöhetnél velem, a kupéban,a vonaton.
tudtam hülyeség volt Indult vonatod,
gondolni ,kimondani is. nevettél rám,
égett bennem minden búcsúzás.
Leszálltál, Tudtuk nincs tovább.
s rágyújtottál a 2. cigire, Cigire gyújtottam
jól áll kezedben. üvegedből egy korty kávét ittam,
szívemben zsongott sok gondolat:
Nem tudtam, velem voltál,
hogy kell búcsúzni elmentél
könnyek nélkül. bennem maradtál.
Szívet rajzoltál Az üveg,
és én is. amiben kávét hoztál Nekem,
Tenyered az üveghez tapasztottad. azóta itt van fiókom mélyén.
Jobb volt, Titkos kincs,
mikor tenyerünk között, emléket őrző.
nem volt ott az üveg.
Ez a mozdulat,
egy régi emléket hozott,
mikor valakit
csak úgy érinthettem.
Akkor is szomorú voltam,
most is az lettem.
Véget ért az álom,
ami alig kezdődött el.
valahanyadik kép-Mikes Kelemen utca
az én versem:
Vitt valamerre a lábunk,
pad se volt és emberek se,
csak Te meg Én
s kimondtad a szót
szeretlek.
Sárgák voltak a falak
és zsákutca,
csak a szó nem volt az.
Én nem mondtam semmit,
egyszerre voltam
boldog és ijedt.
s az övé:
Útközben keringtünk,
mint akiknek nem akaródzik az indulás.
Nem figyeltük merre visz utunk,
ha zsákutca volt
nem törödtünk vele,
boldogan repdestünk.
Mint pillangók ,
utolsó nyári nap
magával ragadott a pillanat.
S a szót,amit addig tagadtam
kimondtam:
szeretlek.
Mikes Kelemen utca volt,
ki mindig vágyta,
de sosem talált hazát.
Te rám néztél,
nem szóltál,
de szemedben minden benne volt,
nem kellett mondanod.
6.kép-kezed kezemben
enyém:
Kezed a kezem,
óvon őrzi,
mint mi,
egymás lelkét.
Kezem a kezedben,
s én a szemedben.
talán jobban vártuk,
mint az ajkak közösségét;
másnak csak egy kávé,
nekünk az élet.
A művész kávézó,
-hozzánk,mi más illenék?-
Furcsa festmény alatt,
kezed a kezemben,
az asztalon kávé,
tejjel,mézzel,szeretettel,
tejhab,
mennyi vágy,
mely nem teljesül sosem!
Titkos ital,
más úgysem értené...
Valami beteljesedett,
valami,aminek vége kell legyen,
tudtuk,nem lesz több ilyen pillanat,
a soha-többet érzése édesített.
Óránkra pillantottunk,
s tudtuk,menni kell,
véget ért az álom,
vár a család,az otthon,
úgymond,"igazi" világunk,
a hely,melyet,be kell töltenünk.
5.kép-Fenn a tetőn
az én változatom:
Kezed a kezem fogta,
Hogy jutottunk fel?Tudom...
Mozgólépcső vitt fel bennünket,mind a négynél csókoltál,és én nem hittem el,hogy ott vagyok.
Fenn a tetőn,ahol átöleltél,valami rám talált,talán nyugalom és boldogság.
Nem a kilátást néztem,élveztem a pillanatot,hogy ölel,ringat valaki,akivel az időt,szeretnénk megállítani.
Itt is volt pad,a csókjaid ,itt ízlettek legjobban,s nem mértem az időt,az néha megszűnt létezni.Mintha itt lettünk volna,legtovább boldogak.
s az övé:
Hegyre vágytam Veled,
kiemelkedve mindenből,mi köznapi,de az Alföld közepén,csak bábeli torony vár,pláza üveg-acél fénye.
Ott fenn a pláza tetején,képzelt hegyünk csúcsain,újra csókodba fulladt a világ,s már nem zavart,a sok éretlen kamasz,hangos beszéde,zenéje.
Kezed kezemben,kezem kezedben,már nem törődtünk,ki mit lát belőlünk,s mit nem,hadd higgyék:amit látnak,
igaz.
Úgy mentünk,hogy lássák,testben ma,de lélekben mindigösszetartozunk.
A mozgólépcsőn Te álltál felül,s bár ijedtél,mikor fogy el alólunk a lépcső,a csókokba belefeledkeztél.Magas a pláza,sok a lépcsője,de már mindegyik,csókunk emlékét őrzi.
2011.december