T0m blogja

T0m•  2024. január 26. 13:54

Bufet

Még mindig a nagy városban csavargom jó egy magam. Jókedvűen. Elértem ismét a vonatállomást ahol egy lakókocsis bufet állt, hm, megéreztem a finom friss sajt illatát és egyből oda is mentem kajálni. Míg vártam kértem kávét és kólát, tökmagot. Rágtam. Elkalandoztam gondolataimban.

- Káoszban fulladozó beteges arcok, képlékeny, valamennyire, míg meg nem törik a szív és nem szakad el az agyban valami. Gyilkosság, rendőrök szerencsétlenkedései, hűszolgálat megszegése, zsír élet. Talán. Kész káosz! -

A kirántott sajt kész! Mondja már kiabálva a dagi-magi széf, ablakban szorult óriási fejével. Kicsit ijedten, de észhez térve elvettem, fizettem, ettem a sajtot majd hírtelen megint rendeltem hozzá még sültkrumplit is. Amikor fizetni akartam képtelen voltam belátni, hogy eléggé túlköltekeztem pár centtel. A széf is rájött erre talán még hamarább mint én. Hidegen elküldött a francba. Halk lépésben, halkan motyogtam: "A magyar addíg eszik, míg koporsóba nem teszik".

 

(Sztori végére kis zene ajánló: Hobo: ha van pénzed ne verd dobra)

T0m•  2024. január 25. 21:42

Csorba lelkem 2-rész

(Sztorihoz egy kis zene ajánló: Jimi Hendrix: Sunshine for your love)

 

Ahogy ott élveztem az utcazenét a park csorba kapujában, felfigyeltem egy nagyon gyönyörű nőre. Haja vörös volt, szeme zöld és halvány piros szeplők az arcán és határtalanul apró mosoly ült a kicsi orra alatt. Engem nézett, zavartan inkább rágyujtottam a szivarkámra és füstőlve én is néztem őt. Az agyam tompa! Nem tudom mit tegyek? Menjek oda és szólítsam le a hölgyet? Vagy várjak valami csodára? Van is ilyen egyáltalán?! Remeg, vizes tenyerem, szívem nagyokat üt. Béna vagyok, úgy érzem testem ellenszegül. Borzalom.

Végül a nő indul felém vasorrú bakancsban, napsütötte fehér hosszú csillogó combok és lobogó mini szoknyában könnyedén táncolva. Úristen! Most mi lesz? Gondoltam magamban.

Nagyon vonzó hölgy. Egy kis lépéssel elém ugrot és a szemembe nézet. Kérdezte: Kérhetek tüzet pajti? Kérhetsz. Mondtam. Erre szivarom hozzá ért az ő cigarettájához és néztük egymás szemét.

A nő ismét elmosolyogta magát, megköszönte majd elindult az utcavége felé miközben integettem neki és végül eltünt. Homlokon csaptam magamat, ezt gondolva: Hogy te mennyire legyőzhetetlen 30-szeres barom vagy!!!!

Elkezdtem futni a nő után. Az utcavégén hírtelen letértem jobbra átmentem az út másik oldalára  és ott megálltam. Rájöttem, hogy ezt a gyönyörű angyalt már nem fogom látni.

T0m•  2024. január 25. 21:28

Csorba lelkem 1-rész

Nagy, zajos, piszkos városba érkeztem. Bár fogalmam sincs hol vagyok. A nagy tömeg elképesztően nagy és durva nyomás, érzem ahogy mindenegyes szemmel kövekkel - szögekkel dobálnak engem. Csupán mert, egy kicsit más vagyok. Talán.

Séta közben, mélyen, érdesen az járt agyamban hogy aki elhozott ide kocsival, nem vert meg vagy ölt meg és falt fel akár valamiféle kannibál. Pedig rohadt nagy ökörszemei voltak. Rémisztőek voltak.

Beértem a városi parkba ahol teljesen más világ fogadott. Egészséges, virágos fák, madarak énekeltek, macskák lazultak, egerek a kukák körül rohangáltak és egy-két koldus meg pár ifjú szerelmes párok jöttek, mentek. Unottan csak húztam lábaim és mormoltam Gyurkovics Tibortól, unom cimű kedvenc versemet.

Néhány órát bologtam a parkban és egyszer csak, gitárt hallok a távolban. Hírtelen azt se tudtam hogy fiú vagy lány vagyok, de rohantam a hang irányába akár egy fejetlen csírke. Annyira rohantam, hogy közben nem is vettem észre mennyire megzavartam a park nyugodt és csendes napját. Csorba kapuhoz értem és láttam, hallottam tök lazán a bajsza alatt mosolyogva játszotta a sérült gitáron a hobo bluest. Neki támaszkodtam egy lámpa oszlopnak és mosolyogva lenéztem a lukas, sárral meg egyéb mással is tartalmas cipőmre.

 

(Sztori végére egy kis zene ajánló: John Lee Hooker: Hobo blues)

 

Hm. Az agyam kattog a zenére és csak kérdezem magamtól: Vajon nekem mikor lesz ehez bátorságom?

T0m•  2024. január 22. 16:41

Furcsa hely és érzések

Napkelte.

Halk szél súg. Teljesen üres táj hol egy-két madár és macska, vagy mi van ott?

 

(Sztori folytatáshoz egy kis zene ajánló: Bobos & Frozen Dozen: When the demons cry)

 

Furcsa zuhanás érzetből hírtelen felkeltem, bármennyire is dörzsöltem szemeim minden homályos, foltos volt. Felálltam a padról és fordultam jobbra majd balra rázva fejem és szememet dörzsöltem, végül a padra hullottam kapkodva a levegőt. Csak zakatolt az szívem, agyam, mint egy gyorsvonat.

Az oldalamat markolom egyre erősebben, már szinte fáj! De csak markolom amennyire csak tudom. Egy nagy léglezetet vettem és kifújtam számon orromon be. Miközben az eget néztem. Lefoglalt.

Amikor úgy éreztem minden a helyén van, újra kinyitottam szemem és ez úton kiderült hogy teljesen máshol vagyok, mint legutóbb. Elindultam egy mellékúton ahol egy rövid időn belül megjelent egy autó mellettem és a söfőr lehúzott ablaknál megkérdezte: Elvihetem?

Valakik figyelnek! Volt ilyen érzésem és megfordultam hogy megnézzem. Nem volt ott senki. Beszálltam a kocsiba, az meg elindult.

 

Valaki esetleg tud adni tanácsot, hogy kell esetleg tesztelni milyen idegennel vagyok egy autóban?

T0m•  2024. január 21. 15:41

A nagy sárga taxi

Sétálgatok egy öreg úton. Csodálkozom-csodálom, hogy mennyire nyugodt és csendes ez a táj. Még ballagok tovább a magányos úton, jó érzés kelt bennem: Milyen jó hogy elmentem otthonról megint. Lefoglal egy másik utazás kívül-belül-legbelül ahol hideg, zavaros, fájó, sötét idegen ember próbál felszinre törni. Nagyokat sohajtok. Apró mosoly nyugszik mégis arcomon mikor meglátom eddigi első útitáblát: Pozsony 20km.

Nem emlékszem, hogy mikor agyaltam ennyire részletesen a jövőmön? Szerintem soha. Eddig, eddig hagytam magam sodorni az árral és hogy túléljem, a zene segítet. Elnéztem balra és ott volt a napnyugta, letértem az útról majd pár lépés utan leültem, ámultam a napot.

 

(Sztori folytatásához kis zene ajánló: Joni Mitchell: Hana)

 

Folytatom utam. Gyalogolok és a cipőm talpa már le is jött. Csak tudnám, hogy miért nekem megy tönkre ilyen hama a cipő mikor nem is én vagyok a legmozgékonyabb ember a földön. Talán még a lajhár is gyorsabb és többet mozog, mint én! Na mindegy. Levettem a cipőmet és mentem tovább miközben gondolataim ismét lefoglalnak alaposan részletesen. Néha felnéztem jobbra meg balra kicsi könnyek potyogtak szememből ahogy már estébe nyúlik a táj és egy taxi jelent meg. Beszálltam, a taxi elindult a városi fény felé.

 

(Sztori végére egy kis zene ajánló: Joni Mitchell: Big yellow taxi)