Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Nusch Olimpuszt
T0m• 2024. február 7. 13:54 • olvasva: 39
Most egy másik dombtetőre vezet az út. Igaz, ez sem más, mint a többi. Csak a táj változott. A kék kutya most a kramáré dombtetőn túlra mászik. A nusch olimpusztra megy. Egy hely, ahol olyan hófehér, lehangolt és szerencsétlen, fáradt emberek vannak és vannak olyanok, akik mosolyogva, szinte már menekülő, szerencsés és gyermeki viselkedéssel mentek haza. Az utóbbiból sajnos keveset látni. Igy határozzák meg a nusch olimpuszt zöld démonjai az ember sorsát.
Miután már a hosszú sorban várakozás és a sok kábelezés meg lett. A kék kutyát be vitték egy szobába, ahol nagyon lehetett érezni, hogy itt bizony félholt volt az előbb. Vajon mi lett vele? Rendbe jött szerencsésen és haza ment? Vagy ő is bele fáradt a folytonos harcba és a világ baromságaiba és igy el szállt? Aggódva ezt kérdezte önmagától a kék kutya. De ahogy lenni szokott, erre a kérdésre sem tudja a választ. Igaz, valahogy nem is akarta tudni. Talán csak azért nem, mert az évek elteltével már megtanulta azt, hogy a harcosok a küzdelem folytán nem igazán foglalkoznak egymással. Örülnek, ha a saját csatáikat megnyerik és utána nyugodtak lehetnek egy rövid ideig. Pillanatig. Órák teltek már el és a kék kutyának már kezdet nagyon hiányozni a zene meg a hangszerei és életében először baromira unatkozott! Olyan lassan teltek a percek, hogy sokszor azt érezte órák teltek el. De végül megjött a kocsi, amibe bele ült és vitték a következő helységbe, mélyen a pokolba ahol vártak rá nagy mágia hatalommal biró zöld démonok. Végül megérkezett a vakitó nagy lámpafény alá, az miatt szinte nem látott mást csak árnyékokat, akik hol megjelennek majd pár pillanat múlva eltűntek. Barna és sárga folyadékkal locsolták és törölték a kék kutya nyakát és mellkasát jó alaposan, majd letakarták a szemét. Egy kis vágás érzet jobb oldalt a nyakán és utána olyan kegyetlen fájdalom érte, hogy azt hitte nem fogja túl élni. Üvöltött, hangosan baúgatot fájdalmában. Ezt az egész kényelmetlen érzést úgy lehetne leirni, olyan volt, mintha valaki egy fog piszkálót szúrna a vállbőr alatt található érbe, amit felnyom egészen a nyakban található fő érbe. És végül válltól, a bőrből kivezetett apró szivószálhoz csatlakoztattak egy kettős kicsit nagyobb szivószálat, amire majd rákapcsolnak egy gépet. E-közben a kék kutya fejében sámándobok, dobro, kavicsok és dorombok szólaltak meg egyre hangosabban és egyre mélyebb torokének, meg egy fő ének is. Ezt énekelve:
Lámpafény alatt tartanak,
Hogy ne látsak semmit, ne látsak!
Amig a szivemet vagdalják,
Oh! A szivemet vágják! Vágják!
Lámpafény alatt vagdalnak,
Dübörög még az én szivem!
Dübörög még az én szivem!
Oh! A szivemet vágják! Vágják!
Dübörög még az én szivem!
Dübörög még az én szivem!
Pár óra eltelt és végéhez ért a szertartás, az öldöklés. A zöld démonok eltűntek és a kék kutya hulla fáradtan még mindig énekelte halkan az előbb emlitett verset. Be ült a kocsiba és vitték vissza a szobába, ahol már várta az apró fél hal és krumplipüré meg egy karika citrom szelet. Mivel enyhe fájdalmai még voltak, igy a szokottnál is lassabban ette a vacsorát. Figyelmen kívül hagyva a türelmetlen és ideges kis manót, aki hozta a vacsorát. De az baromira elgondolkodtató, hogy ez a bizonyos manó him vagy nőstény? Na mindegy! Ez most lényegtelen. A szobában csak feküdt és forgolódott, mivel már hozzá szokott az állandó gyakorláshoz, zenéléshez és csavargáshoz, de most egyiket sem lehet. Talán. Egy merésszett gondolt a kék kutya és neki indult pizsamában a kijárat felé. Majd felült a buszra és le utazott Kramáré dombra, mivel tudta jól van ott egy kocsma, ahol emlékei szerint péntekenként élő zene is van. Gondolta megérdemel ezek után egy jó pofa sört. Amikor már a kocsmához ért rájött, hogy mindössze csak öt centje van a zsebében, igy leült a kocsma előtti buszállomáson és elő vette a dorombot. Nyugodtan, játszott kicsi mosollyal a bajusza alatt. Élvezte a pillanatot. Az arra járó pár öreg meg 10 centeket dobáltak neki. Aminek nagyon örült a kék kutya. Persze annyi még nem elég, hogy sört igyon. Végül vissza ment a nusch olimpusztra és ott még muzsikál egy kicsit. Már sötétedet amikor megérkezett, a padon ülve játszott a dorombon. De egyre lassabban és lassabban játszotta a melódiát és végül elaludt ülve. Ez az egész olyan, mintha egy muzsikáló játék kutyának lemerült volna az elem. Ott aludt kint a nusch olimpuszt előtt a padon ülve. Nem tudni meddig, de jó pár percig biztos. Amikor fel ébredt felállt és bement vett magának egy kávét az automatából abból a kevés pénzből amit korábban össze zenélt az utcán és ment is a szobájába. Amig kortyolgatta a kávét, arra gondolt, hogy ennyi erővel már akár haza is mehetett volna. Hiszen, nem vette észre senki, hogy elment jó pár órája. A fene vigye el! Végül a fáradtságtól lassan elaludt.