T0m blogja

Irodalom
T0m•  2024. február 17. 18:25

Óh! A zenegép

Ülök félálomban, ringatózik a vonat és arcomat lágyan simogatja a napfény. De már annyira hogy szinte zavar! Mintha szándékosan tenné ezt. Végül a vonat megállt, kiszálltam egy öreg kicsi állomáson és izgatottan vetettem bele magamat az ismeretlenbe.

 

(Sztori folytatásához plussz kis zene ajánló: Generál: zenegép)

 

Ahogy leértem a lépcső végén, macskaköves utat követve látom egy fiúgyermek vidáman táncol és csak utána pár perccel később hallottam a zenét. Hevesen vert szívem szülte kiváncsiságom miatt az ordító, recsegő zene után mentem. Csodálkoztam, mert egy mini kocsma előtt ült egy hófehér hajú öreg rocker, előtte az asztalon pár üres pohár meg egy korsó sör és élvezettel hallgatta a zenegépet ami mögötte szólt. Ez az egész olyan képkocka volt mintha vissza repültem volna a 70-es 80-as évek magyarországra.

Annyira tetszett ez az egész pillanat hogy nem nagyon akartam oda menni attól félve hogy megzavarom ezt a jó néhány percet. De elindultam lassan, hát ha nem történik semmi.

Az öreg észre vett, mosolyogva üdvözölt és meghívott egy sörre. Ott voltam, beszélgettünk a zenéről meg egyéb minden másról is amit csak a zene adhat az élet élvezethez. Közben csökkenőben volt a sör mennyiség és ezt hama észre vette a rocker: HEJ ASSZONYKA. HOZZÁ MÉG EGY SSSHÖRRT!!!! Csak beszélgettünk, nevettünk, ittunk és csodáltuk örömmel ott a fiúgyermeket ahogy táncolt.

 

(Sztori végéhez is egy kis zene ajánló: Generál: Tapsolj, táncolj, örülj)

T0m•  2024. február 11. 20:10

Gondolatok

Folyton a múltban utazni, ahol javarész inkább démonok, rossz manók, hazug törpék és ördögök irányitják a sérült testet. És még most is vannak! Ezt talán sok embert nagyon könnyedén a megadáshoz készteti, amiben könnyedén bele bolondul vagy a legrosszabb esetben a pokolba jut. Bármennyire is volt akár lelkileg, akár testileg mélyen magányosan a gödörben a kék kutya, valahogy mindig felállt és tovább lépett. Néha már annyira könnyedén, hogy ő maga is csodálkozik, ahogy vissza tekint a nem túl távoli múltba. Persze azzal tisztában van, hogy nagy részben a zenének köszönhető, hogy még mindig itt van. A zene a társa, a szerelme, az álma, az útja, a menedéke,  ereje, a boldogsága, a célja.

Hiába volt a kezében bizonyos társadalmi rang, amivel meg lett volna az egyszerű szokásos és átlagos boldogulása-boldogsága. Mégse volt egy öröm akkor. Hiába mosolygot, valahogy nem érezte önmagát. Nem volt harmóniában a lelkével. "Nem látta a fától az erdőt". De amikor váratlanul rossz nap vagy akár egy rossz időszak érkezett a kék kutya életében, igen, mint bárki más ugyan úgy ő is depressziós. Viszont mikor kézbe akad a hangszer, minden megváltozik. A depresszió elmúlik és a sziv pehely könnyű. Na! Akkor mosolyog igazán a kék kutya fültől fülig. Mert harmóniában a test meg a lélek. Azt is hozzá kell tenni, hogy azért nem csak negativ az élete. Nagy hazugság is lenne. Mert voltak és vannak szép, laza, jó napok, hetek emberrel és emberekkel meg kóbor kutyákkal és magányos farkasokkal különböző helyeken.

Folyton a múltban utazni. Részben jó, mert ettől is erősebbé és talán bölcsebbé válunk, de részben nem jó, mert még túl mélyre is süllyedhetünk.

T0m•  2024. január 26. 22:16

Füves cigi és pia

WC-én ülök a vonaton és azon agyalok hogyan tudnék meglógni? Mivel se pénzem, se vonatjegyem nincs. Azon csodálkozom hogy nem volt semmiféle ellenőrzés eddig, így azt mondhatnám: Ingyen utaztam. Avagy potyautas! Bizonytalanul vissza mentem az étterembe a kávémhoz, néztem.

A vonat lassul, pont ekkor megjelent egy ellenőr. Ki széles-díszes bajsza alatt motyogot valamit ahogy elment mellettem. Az ablakhoz fordultam és nézelődtem rémülten. Közben figyeltem mikor lesz az a pillanat amikor csak én vagyok egy magam. A vonat még lassul.

Megállt. Hírtelen felálltam, mint akinek sűrgős dolga lenne és elindultam az ajtó felé. Kilincset lenyomtam, rögtön balra fordultam és leugruttam a vonatról és gyors mégis apró lépésben igyekeztem az állomás kijárata felé. Annyira símán tettem ezt mintha valamiféle szellem lettem volna míg a kijáratott el nem állta egy óriási kövér emberke. EZ MOSSST KOMOLY?! Kérdeztem magamtól. Próbáltam elmenni mellette - alatta de lehetetlen volt. Akkora ember volt, vagy annyira kicsi a kijáratt? Tity-töty-tity-töty. Tötyögök a kövér emberke mögött idegesen, lassan.

Végre! Kint voltam a pályaudvarán és futottam-futottam, hogy minnél távolabb legyek az állomástól.

A padon ülve pihentem, szivaroztam, szerencsémre még volt egy utolsó. Egy jól öltözött fickó sétált el mellettem. Arca marhára ismerős volt nekem. Oda is kiabáltam a fickónak: 3:20!!! Az megfordult, vissza jött és folytatta: "Az ágyam vissza húzz".

Egymásra mosolyogva, nevetve, örömmel üdvözőltük egymást. Máris beültünk egy kocsmába sörözgetni mint valamikor régen tettük Budapesten. Dumáltunk, nevettünk és elmondtuk egymásnak mi hogyan történt hogy ide kerültünk. Végül elkisért a buszállomásra adva kis pénzt. És indult a busz.  

Integettem egy rég nem látott barátnak.

 

Sztorihoz egy kis zene ajánló: Hugh Laurie: Junkers blues

 

T0m•  2024. január 26. 13:54

Bufet

Még mindig a nagy városban csavargom jó egy magam. Jókedvűen. Elértem ismét a vonatállomást ahol egy lakókocsis bufet állt, hm, megéreztem a finom friss sajt illatát és egyből oda is mentem kajálni. Míg vártam kértem kávét és kólát, tökmagot. Rágtam. Elkalandoztam gondolataimban.

- Káoszban fulladozó beteges arcok, képlékeny, valamennyire, míg meg nem törik a szív és nem szakad el az agyban valami. Gyilkosság, rendőrök szerencsétlenkedései, hűszolgálat megszegése, zsír élet. Talán. Kész káosz! -

A kirántott sajt kész! Mondja már kiabálva a dagi-magi széf, ablakban szorult óriási fejével. Kicsit ijedten, de észhez térve elvettem, fizettem, ettem a sajtot majd hírtelen megint rendeltem hozzá még sültkrumplit is. Amikor fizetni akartam képtelen voltam belátni, hogy eléggé túlköltekeztem pár centtel. A széf is rájött erre talán még hamarább mint én. Hidegen elküldött a francba. Halk lépésben, halkan motyogtam: "A magyar addíg eszik, míg koporsóba nem teszik".

 

(Sztori végére kis zene ajánló: Hobo: ha van pénzed ne verd dobra)

T0m•  2024. január 25. 21:42

Csorba lelkem 2-rész

(Sztorihoz egy kis zene ajánló: Jimi Hendrix: Sunshine for your love)

 

Ahogy ott élveztem az utcazenét a park csorba kapujában, felfigyeltem egy nagyon gyönyörű nőre. Haja vörös volt, szeme zöld és halvány piros szeplők az arcán és határtalanul apró mosoly ült a kicsi orra alatt. Engem nézett, zavartan inkább rágyujtottam a szivarkámra és füstőlve én is néztem őt. Az agyam tompa! Nem tudom mit tegyek? Menjek oda és szólítsam le a hölgyet? Vagy várjak valami csodára? Van is ilyen egyáltalán?! Remeg, vizes tenyerem, szívem nagyokat üt. Béna vagyok, úgy érzem testem ellenszegül. Borzalom.

Végül a nő indul felém vasorrú bakancsban, napsütötte fehér hosszú csillogó combok és lobogó mini szoknyában könnyedén táncolva. Úristen! Most mi lesz? Gondoltam magamban.

Nagyon vonzó hölgy. Egy kis lépéssel elém ugrot és a szemembe nézet. Kérdezte: Kérhetek tüzet pajti? Kérhetsz. Mondtam. Erre szivarom hozzá ért az ő cigarettájához és néztük egymás szemét.

A nő ismét elmosolyogta magát, megköszönte majd elindult az utcavége felé miközben integettem neki és végül eltünt. Homlokon csaptam magamat, ezt gondolva: Hogy te mennyire legyőzhetetlen 30-szeres barom vagy!!!!

Elkezdtem futni a nő után. Az utcavégén hírtelen letértem jobbra átmentem az út másik oldalára  és ott megálltam. Rájöttem, hogy ezt a gyönyörű angyalt már nem fogom látni.