Elbolyongtam

Végre! friss levegő. Halkan mondtam magamban a kórhaz bejárata előtt. Ott álltam jó pár pillanatig nagy mosollyal arcomon. És neki indultam az ember uralta nagy vadvilágban haza. Talán.

(Sztorihoz egy kis zene ajánló: Bágyi Balázs: Garden of joy)

Buszban ülve ablakra tapadt arcom, néztem, ámultam-bámultam akár egy turista ahogy csak egyre mélyebbre gurult a városba nyekergő és pöfögtető tragacs. Pedig egyáltalán nem olyan helyen ment ahol úgy igazán lenne valami turista látványoság, ha csak nem a hófehér öreg épületre gondolok ahol diszítet nyakkendős politikusok járnak hamis mosollyal. Na mindegy!

Egyik utcasarkon megállt a busz és egy könyvesbolt szúrta ki szememet, azonnal le is szálltam. Amikor bementem a boltba, hatalmas öreg bútorok és polcok voltak tele könyvekkel amibe rögtön bele is ástam magamat, önmagamról megfelejtkezve. Nem tudom mennyi idő múlt el, de az elárusító néni szólt hogy lassan bezár. Én nem tudom miért egy halom könyvel a kezemben mentem a pulthoz annak ellenére is hogy tudtam, nincs a könyv halmaz negyedére se pénzem. Nem baj! Pozitív hozzáállás: próbáltam bájos jó pofa fiú lenni, próbáltam enyhe könnyes szemekkel könyörögni, próbáltam keményen alkudozni is. De nem vált be semmi. Semmi! Végül csak egy könyvel hagyhattam el boltot: "Csavargók tízparancsolata". Mivel már nagyon régen kerestem ezt a könyvet. Örültem, mint egy gyerek az új játéknak.

Séta közben olvasva a könyvet a nagy városban mentem amerre mehettem jó formán vakon. KONG! Seggre estem és felnéztem morogva: pont ennek a mindenszentek tehénlepényes lámpa oszlopnak kellet nekem jönnie?!

Észre  vettem hogy az állomáson vagyok. Felálltam, elindultam venni egy jegyet és felszálltam a vonatra.