Szonettek, adott rímekre...

Szabaduljunk, vessük hát le a ruhát;

tudjuk, csupasz valónk úgy is tarka,

s mielőtt szád szóra mozdítanád,

időt nem hagyva intlek szavamra:

mélázva arcod vonásán - Szépszemű - 

többet nem szólok, izgulok magamba,

mert kimondani nem is oly egyszerű - 

Játszunk egymással, mint kutya s farka. 

Vad, buja est; mit alakod ígért

szótlan szólva, kéjes testdalocskád

kíséri éhesen szemem, a legelő... 

S ha már így alakult, de csak azért;

megfejt(ett)ük magunk, akár a Riskát,

s tettünkre tanú csak is a heverő...

2019.12.25.

Kisutcám léptektől ropog, a kopott,

íme patyolatban az örök cseléd,

s a pillanatba örömet lopott,

vallja, ki legeltette rajta szemét. 

A látvány, érzés, szellemi átjáró

a bódultságnak; legyen az vadász, 

vagy nemesek udvarát szolgáló, 

világjáró, vagy tengert látó halász. 

Örvendjünk, télnek kabátja megmaradt, 

szánkót a kézbe míg kedvez a föld,

suhanjunk dombokon akár a villám. 

Élvezzük, míg évszak tova nem halad,

mielőtt újra búrjánzana a zöld,

s gyík süttetné hasát a meleg sziklán.

2019.12.25.

Hősök vére festi a Pesti mezőt;

históriát írtak értünk, s a dalnak

(emlék értük) áhítattal hajoljak

tettük, becsületük, virtusuk előtt. 

Ágyú vert romok közt lángok lobogtak, 

messzeségből látva mind tűzjelek;

mennyi elesett felnőtt, mennyi gyerek, 

miért nem kár strófázni daloknak. 

E rémképeket máig őrzöm, egyre-

másra feltörnek; bár itt sisteregne

el kandallóm tüzében mind, s vetnék 

véget a kínnak, mitől lennék bárány

a misei, de adnám sorsnak hálám, 

ha halálom után hős lehetnék.

2019.12.19.

Frissesség lepi hajnalban a mezőt;

kedvet kapva hangot adok a dalnak, 

búcsút intve télnek, épphogy hajoljak

a vidék s világ reneszánsza előtt. 

Mélázom csurikon, játszva lobogtak,

felhők égen mint híradó tűzjelek, 

lesem alakjukat akár a gyerek, 

s örömöm lelem a madárdaloknak. 

Becses ez, emlékét őrzöm, egyre 

óvóm, mielőtt időn sisteregne, 

vagy helyébe más élményképet vetnék. 

Távolból szól fel egy vagy több bárány, 

lócámon tespedve adom hálám, 

mert jelenleg, boldogabb nem lehetnék.

2019.12.19.

Drágaságom! Kézbe tartva becézem;

fénylik, csillog, bár látszatra hasztalan,

s mint egy elixírt, ma is pont úgy nézem

régóta, közben feledem önmagam. 

Hevert már embernél, ott az ágyon,

nyakon lógva vagy zsebben tartva tunyán,

járt-kelt lovon, hegyen, óceánon,

s vesztette el, egy Hobbit zátonyán. 

Ujjamra húzva látok egy árnyképet:

tűzben forgó szemet, semmi szépet,

s tünde torkán is néma marad a húr. 

De ott igaz ember; Gondor lovagja,

számára Sauron csak bús vadja,

ő majd segít, s a szövetség felvirúl.

2019.12.17.