Homokszemek blogja

kisimulnak a fodrok, hullámok, 

mint egy szép ruhán a gyűrődő ráncok

helyrebillen körülöttem minden

eltűnik amiben érték nincsen

nyugodt csendes ősz jön úgy remélem

megélem minden percét ígérem

gondolataidban a múlt emlékezete

vakító fény hasít a nyugtalan csendbe

igyekszel mozdulatlan, halkan sóhajtani

tarts ki még, mert van miért kitartani

a bűntudat üldöz, nem érted, hogy miért

az elfojthatatlan fájó érzésekért

haza kell menned nem lehet menekülni

tarts ki még, mert van miért kitartani

kitartok én még, míg elhiszem, van miért

talán majd könyörgök a szeretetért

mert most úgy érzem, nehéz nekem így élni

tarts ki még, mert van miért kitartani

Ahogy mész mellettem az utcán,

csak nézel rám némán és furcsán,

és azon gondolkodsz utólag,

mikor eszedbe jut futólag,

ez a nő vajon ki lehetett

és olyan furcsán is nevetett.

Nem is emlékszel ilyen arcra,

talán ismerős volt a hangja.

A szeme emléket idézett,

és valakire emlékeztet.

De nem baj, úgyis rég elment már.

Aztán az emlékezés átjár.

Megfordulsz, de már rég messze van,

sietnél utána gyanútlan,

a pillanat elszállt örökre,

hiába gondolkodsz fölötte.

jól van, mondtam reggel, a szerda is jöhet

aztán mégsem adott a jó Isten ihletet

keresni kellett volna, de nem volt már idő

nem baj, lesz még majd máskor, nem vagyok kezdő

szerdáig már beletörődtél, jönni kell

az élet nem telhet munka nélkül el

reggel buszozás gyaloglás s ha zene visz

felkelést leszámítva elviselhető is

de az elszántság már csökkent tetemesen

még a hétvége él benned elevenen

holnap már könnyebb lesz, biztatom magam

s egy útszélen hagyott fagyin átcaplattam

belebújnék az őszbe de reggel hideg

esetleg délután ha már megmelegedett

ez a versem kicsit nyögve nyelős lett

akár a gombóc ami egy hétig pihent

tönkremegy minden, ami tönkremehet

fájni sem tudok, megfásít az élet

nem akarok lenni sem, pusztulni sem

csak úgy vagyok, semmi az életemben

nem tudok elmúlni nem tudok élni

a sors mostanában fejemet kéri

időt kérek egy kis gondolkodásra

folyton rámvetül a végzetem árnya

olyan jó volt minden, tudtam, rossz ómen

könyörögtem, de nem segít az Isten

persze, magamon csak én segíthetek

hogy szabad akarat? ne szédítsetek