Homokszemek blogja

Gyász
Sznearanka•  2022. május 1. 11:38

Anyák napjára

Szuchánszki Aranka: Anyák napjára


Nagyon friss még az édesanyám halála,

itt hagyott minket nemrég, anyák napjára.

Drága anyám bárcsak átölelhetnélek,

nehezen viseli a halált a lélek.


Elmentél, hazamentél, neked most már jó,

mit az élet nem adott meg, az sem fájó.

Anyaként azt adtad amit adni tudtál,

áldozatos életeddel leckét adtál.


Hogyha eddig nem vittünk virágot neked,

ahol most vagy, oda többé nem is lehet.

elrendezte az élet, s főleg a halál,

nem pótolható, amit elmulasztottál.


2022. 04. 30.

Sznearanka•  2022. április 12. 19:11

Visszaadlak

Szuchánszki Aranka: Visszaadlak

Milyen voltam gyermekként,

nem mondod többé nekem,

Elfogytál cseppenként,

végleg árva lettem.


Nem panaszkodtál nekem, 

hosszú évek óta sem,

én meg nem is éreztem,

hogy elmentél, s nem hittem.


Azt gondoltam mindig,

mikor egy anya meghal,

leszakad az ég is,

összedől robajjal.


Én mégsem éreztem,

hogy már útra keltél,

a tested sem láthattam,

amit levetettél.


Gondolatban utoljára

még megsimogatlak,

aztán egy más világnak

vissza kell adjalak.



2022. 04. 12.

Sznearanka•  2022. március 17. 20:27

Emlékezem

Szuchánszki Aranka: Emlékezem


Miért vesznek el az emlékek olyan könnyen,

keresem őket, s arcomon folyik a könnyem.

Egy kisgyermek emlékei oly távoliak,

s mire felnőtt lesz, vége az álmainak.


Valaki ellopta tőlem az emlékeimet,

nem találom őket, sem gyermek-éveimet.

Próbálom megidézni anyám s apám arcát,

látni akarom fiatalkoruk boldogságát.


Ők már egy másik világba mentek el,

nem törődnek többé az én emlékeimmel.

Egy-egy emlékfoszlány néhol felsejlik,

szinte hallom a kisgyermek gondolatait.


Voltak boldog percek, kacag a gyermek,

s aztán ismét nehézzé válnak a csendek.

Már lesz erőm talán elsiratni őket,

lelküket kísérje tovább a szeretet.


2022. 03. 17.

Sznearanka•  2022. február 27. 12:34

Apám szeretete

Szuchánszki Aranka: Apám szeretete 

 

Nem tudta elmondani lelke fájdalmát,

mindazt, mi olyan mélyen bánthat egy apát.

Mélybarna szemében láttam a szeretetét,

csillogása fejezte ki annak mélységét. 

 

Szeretnélek megölelni drága jó apám,

jó lenne, ha itt lehetnél most már.

Mi nem voltunk egy ölelkezős család,

nem tudtuk okosan szeretni egymást. 

 

Akkoriban még ez volt a módi,

senki sem igyekezett érzéseit kifejezni.

Mi gyerekek így tanultuk meg,

hogy ez az igazi szeretet. 

 

Ő mindig a tetteivel éreztette,

milyen mély az ő apai szeretete.

Családjáról igyekezett gondoskodni,

három gyermeke életét könnyíteni. 

 

Olyan jó lenne most megölelni,

de ezt már nem lehet megtenni.

Talán ő is ezt szeretné a másik világból,

Ölelő karjait nyújtja a távolból. 

 

2021. 09. 15.

Sznearanka•  2022. február 3. 18:21

Csoki története

Csoki története


Akartunk egy kutyát. De nem kistermetűt, mert a kicsik olyan zajosak, hiszen ha „valaki” kicsi, nagy szája kell legyen, mert ha nem elég hangos, ki fogja meghallani? Szerintem igazunk lett. Sokáig nézelődtünk, voltunk az Állatbarát Alapítványnál is, de nem talált ránk egyetlen kutya sem, ott sem. Aztán találtunk egy 6 hónapos angol vizslát hirdetésben. Igaz, így utólag végiggondolva nem angol vizsla volt, inkább vizsla keverék, bár az angol vizsla leírásokban találtam olyat, hogy a korai nemesítések idején voltak barna színű angol vizslák is. Ez a kutya csokoládébarna színű volt, de onnantól kezdve, hogy „kiválasztotta” Lacit gazdájának, vagyis amint kiengedték a kennelből, azonnal hozzánk futott, és látványosan a lábára ült, ez már egyáltalán nem is számított. Egyszerűen meglágyította a szívünket.


Az autóban olyan természetes egyszerűséggel foglalta el a „helyét”, mintha mindig is ott utazott volna. Az előző gazdái megkérdezték, hogy csak nem az utastérbe hagyjuk beszállni? Jó neki a csomagtartóban is. Na nem, akit én családtagnak fogadok, nem fog a csomagtartóban utazni, mint egy poggyász! A hazafelé vezető úton végig nyugodtan aludt. Aztán ahogy hazaértünk, megmutattuk neki a házát, amit elégedetten el is foglalt. Aztán órákig ki sem jött onnan. Laci fiam már kezdett nyugtalan lenni, - biztos beteg lett, azért nem jön ki! Hát nem lett beteg, furcsa módon ez a kutya rögtön otthon érezte magát nálunk. Aztán mikor eldöntöttük, békén hagyjuk őt, hadd pihenjen, meghallottuk, ahogy mély hangon “körbeugatta” a telket, felmérte a területét, ezután itt ő lesz a gazda.


Korábban, amikor társasházban laktunk, csak egy papagájunk volt, kutya vagy macska nem. Illetve nekünk még gyerekkoromban, amikor a szüleimmel és testvéreimmel a tanyán éltünk, mindenféle állatunk volt, nem csak kutya és macska, hanem haszonállatok is. Mi gyerekek is megszoktuk, hogy a haszonállatokat élelmezési célból tartjuk, de azért ugyanúgy szerettük őket, és megsirattuk, ha meg kellett halniuk. Mindezek ellenére, nem gondoltam, hogy egy kutya ekkora érzelmi támogatást tud adni az embernek, amilyen támogatást nap mint nap kaptunk a Csokitól. 

Laci korábban már cicákat cipelt haza, azok is képesek voltak a szeretetre, de ez a kutya olyan volt, mintha kis antennákkal kapcsolódott volna hozzánk, minden rezdülésünkre válaszolt szeretet megnyilvánulásaival, leszegett fejével, szégyenkező pillantásaival, ha éppen valami rossz fát tett a tűzre. Ha Lacinak vigasztalásra volt szüksége, a szíve fölé helyezte a fejét, és addig dörgölőzött hozzá, míg ő el nem nevette magát. Ilyen hatalmas szívű kutyát még nem láttam. Amikor Laci már évek óta nem lakott velünk, akkor is még az utca közepén járt az autó, amivel ők közeledtek, de a Csoki már felkapta a fejét. Miből érezte, hogy a gazdája jön, mai napig sem tudom, hogy az autót tudta-e beazonosítani a hangjáról, vagy tényleg a kis antennáival érezte meg a gazdi jelenlétét, számomra örök rejtély marad. 


Nagyon korán lettek kiskutyái, 2 éves volt akkor, és máris 8 kiskutya lett, 7 maradt meg. Ez is akkora élmény volt, ahogy nevelte őket, szobatisztaságra, viselkedésre. Nem feltételezi az ember, hogy egy állat is viselkedni tanítja a kölykét. Télen születtek a kiskutyák, a műhelyben laktak, igaz, a Csoki is ott lakott már korábban is télen, rövid szőrű volt, nem jól viselte a hideget. Kutyaajtó volt a műhelyajtón, ott tudott közlekedni ki-be, ezt a kiskutyák is könnyen megtanulták. Amikor már szobatisztának kellett lenniük, ébredéskor a Csoki kijött a kutyaajtón és egyfajta jellegzetes hívó nyüszögéssel kihívta a kölyköket is, így megszokták, hogy kint kell elvégezni a dolgukat. De nem csak ebben nevelte őket, nem volt szabad belemászni a virágcserépbe, mert akkor megráncigálta a bundájukat a nyakukon. Vagy nem volt szabad elcsatangolni a kapu alatt sem. 

A kiskutyákat mindig seprűvel terelgettem ki a műhely belső részéből, nehogy ott maradjanak bezárva, vagy olyan helyre bújjanak be, ami veszélyt jelent rájuk. Annyira haragudtak a seprűre, egyszer kint felejtettem és arra mentem haza, hogy szanaszét cibálták, alig győztem összetakarítani. Az udvaron pedig olyan pusztítást végeztek, a növényeknek egy év is kellett összekapni magukat, hogy újra termőre forduljanak. Tavasszal, mikor már kifeküdtek a kiskutyák napozni, és hazaértem, majd felborítottak, úgy rohantak elém, mikor hazaértem. Annyi szeretetet adtak ők is, megérte a sok törődés, amit rájuk kellett fordítani. 


9 éves volt a Csoki, amikor Laci elköltözött, igazából az ő kutyája volt, de Zsuzsáéknál (Laci párjáéknál) már volt 2 kutya, nem tudta vinni magával. Mi nem tudtunk annyit foglalkozni vele, amennyi elvárható lett volna, mindketten dolgoztunk egész nap. Ez főleg télen volt problémás, hiszen este, mire hazaértünk, már hidegebb is volt, mint nappal, és mivel rövidszőrű volt, inkább behúzódott a házába. Azért még 3 évig velünk volt. 

Aztán a sógornőmék “örökbe fogadták, ugyanis a sógornőm otthon volt a két kislányukkal, ezért a kutya a legjobb helyre került. Szerették is az állatokat, meg így az egész napos magány után lett neki társasága, a sógornőmék, meg a cicák. A legkisebb cicával különösen összebarátkoztak, még együtt is aludtak. Aztán a sógornőmnek jelezték a szomszédok, ha elmennek a gyerekekkel boltba, akkor a Csoki keservesen sír utánuk, ezért vittek hozzá még egy kiskutyát is.

Mindennek ellenére sajnos nem sokáig tartott a Csoki új élete. Valamiért nem akarta valaki, hogy a Csoki ott lakjon. Egyik nap az új gazdik arra mentek haza, hogy a Csoki valami bedobált babapiskótát eszik, szegény cica pedig már ott feküdt kinyúlva. Fagyállóval megmérgezték őket. 


Így visszaemlékezve, gyerekkoromban is volt olyan, hogy nagyon megsirattuk a kutyát, amikor meghalt, mégis meglepett, hogy ennyire tudjon fájni az ő elvesztése. Jó kutyánk volt, mindig jó szívvel fogunk rá gondolni. 13 éves volt.

2021.02.07.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom