Homokszemek blogja

Teljes figyelmével lesi minden szavad,

apró mozdulatodra is rögtön szalad.

Öledbe hajtja fejét, ha szomorú vagy,

ha munkád van, melléd fekszik, s dolgozni hagy.

Közös munkátokban viszont verhetetlen,

bármire képesek vagytok együtt, ketten.

Mikor támogatására van szükséged,

feltételek nélkül segít, szolgál téged.

Istenként néz rád, imádata tárgya vagy,

szeretetének határt semmi nem szab.

Mi emberek csak tanulhatunk tőle,

a kutyád az életed legnagyobb hőse.

Hétpettyes katicabogár, az árva

levetette magát a járdára.

Megunta talán az életét,

vagy bármit, s megtette a tavaszért.

Nem tudhatom, mert nem mondta el,

talán majd a Nap éleszti fel,

ha addig nem repked messze el.

Ilyen ez a csalóka mai nap,

mert a szél északi, de süt a Nap,

"csődül az utcára csalóka naperő",

jobb mint egy dühös tanerő,

vagy még inkább mint a haderő.

Na az már végképp nem kell nekünk,

legyen inkább hétpettyesünk, 

mint ragadozó harlekinünk.

Jó lenne a mai nap tavasznak,

de a fecskék még nyaralnak,

valahol egészen délen,

túl az óceáni messzeségen,

de még lehet az óperencián is,

ugye így mondják ezt a mesében is.

Az idézett sor @Mikijozsa költői sora, amit kicsit kölcsönvettem.

Idén talán kimarad a tél egészen,

szép lett volna pedig, karácsony fehérben.

Hóesésben bámulni fenyőfa fényét,

s ahogy betakar minden szürkét, feketét.

Csendet pakol a folyton zajos városra,

kis ragyogást az éjszakai álmokra.

Ehelyett azt mondjuk, korai tavasz van,

de ilyen szürkeség nincs is a tavaszban.

A tavasz egészen üde és ragyogó,

árad az élet, mint egy felduzzadt folyó.

Apró, zöld leveleket lehel a fákra,

a szél tereget langymeleget a tájra.

Pocakos rügyek bontják lágy levelüket,

virágot ringatnak, mint a gyermeküket.

Aztán a szirmaik hamar lehullanak,

apró termések az ágon kapaszkodnak.

A dombok között puha köd emelkedik,

a napsugár vízen úszva vágyakozik,

hogy meglássa magát a fényes tükörben,

el ne botoljon békalencse gyöngyökben.

Várjuk már a tavaszt, siratjuk a telet,

klímaváltozás, azt mondják, ez az lehet.

Szenved a Föld, sok neki a nyolcmilliárd,

mi lesz veled, bolygódat szennyező világ.

Esik. Megint. Már rég esett.

Valahol a felhők felett

világítana tán a Hold,

talán tegnap még ott volt.

Tudom, páradunyhák fölött,

az elveszett szavak között,

ott a hold, meg az angyalok,

s az elhagyott pillanatok.

Felhőkönnyek záporoznak,

az éjszakában párolognak,

Eltakarják a fényeket,

s elrejtőznek az életek.

a ma reggel 

a nap se kel fel

szürke és sötét

az utcán kihalt árnyék

ha ez még nem elég

aludni akartam még és

a reggelt látni milyen szép

ez mind csak tévedés

nem tavasz csak egy ravasz

sivatagi komédia

nincs is kánikula

á dehogy majd csak nyáron

ha nem esik és forrong a Nap

megsül az élet

és az élők már félnek