Valóság csöppent az álomba

Csillagokkal hintet égbolt a lámpásom,
falumba vezető páfrány szegte úton,
távol még apám háza,
remélem, éltében látom még Őt.
Körülzsong majd édesanyám, fülembe duruzsol, vagy tán ajkán csönd,
és idegességében befonja az asztaltakarót.
Utcánkba fordulván a házunk sötét,
templom árnyék vetül rá,
ajtajában anyám zokog,
síratja apám utolsó tavaszát.
Szemeiből a valóság fénye, felveri álmomat,
sietve megölelem, ahogy még soha másokat.