Szívkert

Olyanok vagyunk, mint egy virágszirmon gyöngyöző vízcsepp, aki az ég kiáradásával lehull az égből...hogy melyik virágot választja, az Isten kezére van bízva, az angyalok könyvébe beírva. 
Megérkezik az ő virágszirmára, végiggördüve rajta felveszi gyöngyhöz hasonló alakját. Ha reá süt a napnak sugara, felcsillan, mint egy üveggolyó. A fény rávetíti, ahogyan a körülötte ragyogó testvér-vízcseppek élik rövidke földi életüket. Egy idő után a nap fénye olyannyira hívogatóan tűz rá, hogy magához vonja, s az szárnyal hozzá boldogan. 
Már az égből letekintve néz vissza otthonára, a színes rózsakertre. Csupán az emlékeit vitte magával(!), melyek örökké benne élnek. Felérve- ahonnan a Nap ragyog, ahonnan a Hold világít, s ahol a sok-sok csillag járja villózó táncát- újra együtt vigad a testvér-vízcseppekkel, a Menny lankás dombjain. 
Hálás szívvel gondol vissza a Földön töltött aprócska, de annál értékesebb idejére, hol szeretteit megismerhette...
Mindannyian parányi vízcseppek vagyunk, kik az óceán torkolatához érve összemosódnak majd minden vízcseppel, akik valaha is életre keltek...s azok mellett úsznak tovább, akiket tiszta szívükkel szerettek. 

2020. július 31. 

*pm* 

Reggel álmosan felkelve, miközben már a napi teendőkön kattog az agyunk, gyorsan a kapkodások előtt kiülünk a lépcsőre meginni a kávénkat. Észre sem vesszük a körülöttünk élő világot, hogy milyen boldogan nyüzsög az élet a földön, fákon, levegőben... 

Mikor kicsit lecsitul az elménk, s miközben magunk elé meredünk, míg hűl a kávé, ekkor észrevesszük mily szemet-szívet gyönyörködtetőt varázsol a természet hajnalonta a fűszálakra, mint fénylő igazgyöngy, miközben ,,csak" a szokásos harmat... de mi a lábunk elé sem nézünk. 

Elmerengve e szépségben, felismerjük, amit a mondás is tart, hogy az apró dolgokban rejlenek az igazi örömök, s a legjobb, hogy nem kell érte semmit tennünk, csupán kinyitni a szemünket és lenni annyira a jelenben, hogy észre tudjuk venni. Mindjárt édesebb lesz minden korty kávé, ha kibontjuk hozzá a természet ajándékait. 

*pm* 

Láttam gyülekezni az égen a sötétebb felhőket, reméltem ma is fog esni egy kis eső... átakartam élni újra azt az eső adta időtlenséget, amit tegnap délután...
... Amikor meghallottam, hogy kopogtatják az ablakot a kis vízszemecskék, menten odaléptem, hogy kinézzek egy pillanatra, s csak álltam és néztem, milyen szép... nyitva volt az ablak, így érezhettem is friss, mennyei illatát. Néha-néha megvillant és dörgött az ég, régebben nem szerettem, de most csodálatot véltem felfedezni benne, – ahogy hallgattam a morajlásokat – a természet megtörhetetlen erejének hangját.
Szavakba önthetetlen volt a pillanat csak lenni és átérezni mindezt.
Aztán néztem az embereket, ahogy szaladtak az eső elől, ahogy eltakarták arcukat, nehogy elázzanak... Gondoltam magamban:
– miért szaladtok el?
– miért nem álltok ki az esőbe és csodáljátok?
– miért nem élitek át, miért nem meritek?... ne az eső elől szaladjatok... az elől szaladjatok, ahová épp szaladtok...
Ahogy néztem őket, azt éreztem, az élet elől szaladnak, kifutnának a világból is, csak ne fussanak be önmagukhoz...

*pm*

Mi lenne ha nemcsak a netet árasztanánk el mosollyal, hanem a szíveket is? Emberi szíveket.♥️
Szemtől szembe, szavakból szavakba. Ha tapintható lenne a levegőben, a másik ember szemében, lényében.
Nemcsak leírva, pont-pont-zárójel.
Nemcsak a felszínen látszódva, hanem mélyről előtörve és kirajzolódva az arcra.
Élően adva magadból megosztva.
Ha él amit adsz, arra vall, hogy élsz ott legbelül. Ég a lelkedben a tűz, és amit megérint, futótűzként terjed tovább rá.🔥
Vagy a mai szójárás szerint, (talán tetszetősebb) mint a vírus. A vírust is csakis kizárólag élőben adhatni tovább másokra. Hát a mosoly is ilyen, s a mosoly által feléled a lélek életkedve is.
Terjesszük a mosoly-vírust, hogy hordozója lehessen mindenki a lélekkedvnek. Statisztikák szerint ha adott 50 fertőzött, másnapra duplázódik, harmadnapra már 200, 300, 400...és így tovább.
Hát mosolyfertőzöttség is terjeszthető így, világméretűen. Adjuk tovább és ne hagyjuk magunkat kigyógyulni belőle.
Legyen egy végzetes mosolyláz, amiben nem a vég jön el, hanem az életrekelés indul meg.
Akár a tűz, akár mint egy járvány hasonlatával élve, mindegy...csak terjedjen és vegye kezelésbe a szíveket.❤
Tartós mosolylázban égést mindenkinek! 

*pm*

"Élet" - kinek mi jut erről eszébe? 

Vannak képeink róla a gondolatainkban. Mindenkinek mást jelent. Elképzelések csupán, ami szerint gondolkodunk. Lehet korántsem annyi, mint amit behatárolunk, aszerint amit hallunk, magunkévá fogadunk, beengedünk képzeletünkbe. 

Lélek szinten mi az élet? 
Béke, szeretet, boldogság, öröm-mindenkinek vágya, hogy ez jelentse az életet számára. 

Amikor az ember megérez olyat, hogy már nem biztos a holnap, sem a ma; ha  valami megváltozik és ezt megérzed a levegőben, a gondolataidban szöget üt,  hogy valamennyire más lett minden bizonyos mértékben, ekkor átfut rajtad ösztönösen, hogy élni szeretnél, úgy, ahogy elképzelted az életet. 

Míg telnek múlnak éveink "biztosan" garantált folyásukban, bátran halogatunk, úgy érezzük van még időnk tenni, majd ráér az... azonban ilyen élethelyzetek sokakat elgondolkodtatnak, észhez térítenek... 

 Éld meg a szeretetet minden napodban, most! A mostban! Nem éri meg elodázni; lásd meg az örömöt az apró dolgokban... hagyd, hogy boldogságot okozhasson, ami számodra kedves... tölts időt úgy, ahogy jól érzed magad... békélj meg: ma, holnap, mindenkor.

Az életed már éled, nem csak fogod élni. 

Magadért élsz/élj, amennyire tudod éld meg, amire vágysz! Ne kérdéseid legyenek miértekkel, hanem válaszaid okokkal, mert mi a legnagyobb ok? - az, hogy élsz! 

Mert mi is az élet? Az élet mindenkinek az, amit elképzel magának, ami neki szép és jó! 

*pm*