Lélek-virágszirmok a Szeretet szigetéről

Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat,

ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,

színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz,

mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség mely,

mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,

mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan " jó ", hogy ellenségünk lesz,

ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,

pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel,

nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet,

mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az,

ami a másiknak fájhat.
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,

ami veszélyes az emberek között,

mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.

"Olyan jó néha angyalt lesni

s angyalt lesve a csillagok közt

Isten szekerét megkeresni.

Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megfürödni

s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni."

Ismeretlen

"Ha valaki belép az életedbe, hagyd.

Köszöntsd, bárki is az, élvezd, amit hoz,

még ha csak rövid időre is.

Ha menni akar, engedd.

Értsd meg, hogy a távozása nem tőled függ,

egyszerűen eljött az ideje."

...Nem a költők találták ki a szerelmet, a szerelem tette őket költőkké...

(Ismeretlen)

"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Mert, amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit.

Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy,

mint magadra és ne hagyd a sötétségben elmerülni.

Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.

Az egész világ a tiéd.

Szabad vagy a kövektől az éterig.

Ismerd meg, hódítsd meg, senki nem tiltja, de jaj Neked, ha magadnak tartod.

Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik,

legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik.

Elbocsátunk Téged is, mint mindenkit:

Felelős vagy minden emberért, aki veled él

és el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz,

minden örömmel, amit magadba zártál

és minden boldog pillanattal,

amit magadnak tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd."

/ Hamvas Béla /