Novelláim

Ki vagy? Mi vagy?

 

Én? Hah, a butus, még erre sem képes, mondtam én neked, hogy felesleges.

 

Mit akarsz tőlem?

 

Hogy én? Te mit akarsz tőlünk? Azt hiszed bármit megtehetsz, azt hiszed te vagy a minden?

 

Tudod, ha az ember hű marad önmagához, a gyökereihez, nem fog kiszáradni.

 

Te butus, senkinek sincs rád szüksége, te az elavult korok maradványa, te penészes tégla. Dobd le mindened, amid van és tedd, amit mondok, vagy? Kontrollvesztett dühöm, s a kirekesztettség martaléka leszel.

 

Nem, nem teszem.

 

Hisz tudod, már tudunk csontvelőből szülni, nem kelessz te nekünk, te csak egy elnyomó vagy!

 

Tényleg? Lépjek le? Menjek el? S még azt is mondod felesleges vagyok? Értem én, mindent értek... El akarod venni azt, aki vagyok, azt kinek születtem, ki voltam s, ki leszek. Tudom ám honnan jön ez, hogy ki a te hírnököd, s tollbamondód, de ha már itt szánalmaskodsz. Kérlek, kreatívan tedd!

 

Te, hogy mersz, hogy merészelsz, hogy gondolod! Hát nincs ehhez JOGOD!

 

Tényleg nincs ehhez jogom? Szóval szólásszabadságot hirdetsz, meg egyenlőséget? Legalább a szemed ne csuknád be! Hisz, ha kinyitnád látnád, a szólásszabadság addig szabadság amíg nem kényelmetlenkedik. Vagy az egyenlőség. Már rég nem arról szól, amiről egykor, fontos volt, mert megadta a lehetőségeket egy boldog életre testnek és oldalbordának egyaránt, férfinak és nőnek, USB-nek és USB-portnak kölcsönösen. De most, most már csak arról szól, hogy vannak egyenlőek, s egyenlőbbek.

 

De egyenlőek leszünk, s az ellenállást letörjük!

 

Tényleg, s ha már az iskola teljes, s a munkád se gerjeszt, akkor mi legyen? Szavazati jog kell? Meg van. A szép ábránd már rég a múlté, az igazság nem elég, több kell. Több hisz hatalmasat szereztünk és több kell. Vagy tán szent a cél, s még inkább csökkenteni kell a jó tanuló férfiak arányát a többihez képest az 1 a 3-hoz képest? Vagy tán a börtönben és utcán nagy többségben lévő férfiak mennyiségét növeljük?

 

Te hímsoviniszta, te náci, erre nincs JOGOD!

 

Jól mondod, nincs, mert nem jogomban áll, hanem kötelességem.

 

Te aljas nyomorult, na majd megmutatom én neked, s ha eltörlünk a föld színéről, minden rendben lesz!

 

Tényleg? Minden jobb lesz? Tán a kommunizmus, fasizmus és nácizmus is valóra váltotta volna ezt?

 

Nélküled, akkor is jobb lesz!

 

Hisz kérdem én? Ki az ki a telefonod tervezi min szidhatsz? Ki az ki a gépet alkotta mivel a csili vili ruhád készült? A villamos vagy kocsi, amin jöttél? Ki tervezte? Ki az ki az elektromosságot, s az olajat, amivel mennek kitermelte? Tán a felvonulások, s sipítozások tömege?

 

Nem, nem lehetsz ilyen durva!

 

Durva? Tán a világban, aminek, ha hagyod, felfal, megrág, lenyel, s kérődzik veled, csak, hogy kiköpjön nem ez a tetszetős? Tán nem az a jó, ha azt kin családok állnak, kik miatt a társadalom alappillérei strázsálnak kilökjük? Jaj, hisz mi történik, ha a hídnak pillérét, vagy a dzsenga utolsó kis végét kilökik? Tán a fiatalkori bűnözők, s kontrollvesztett kamasz fiúk hetven százaléka nem, de apa nélkül nő fel? Tán, ha a családok megszűnnek nem, de összeomlik a rendszer?

S ki az kin a család alapszik, hogy a gyereked emberként nőjön fel? Vagy ki az kiért kiálltasz mikor az utcán egy vad perverz épp a ruhádat tépi fel? Ja, hogy akkor már fontos, akkor már kell, de ha valamiben neki van szüksége, az nekünk már nem fer.

 

Te ódivatú!

 

Ódivatú volnék? Vajon mi az mi az évezredek alatt tévútra vitte az embert? A hit, a szeretet, a hűség, s hitelesség? Tán a becsületesség?

 

Sokkal jobbat tudok náluk, dolgokat mik szabaddá tesznek!

 

A havi szakításokkal olyan boldoggá lesznek? Az orrba, szájba egymás majmolásában, s a kommunikáció és karakter elhalásában jobbak lesznek? Tán az orrba szájba fetrengés, a növény tekerés segít a független s szabad döntésekben, amikor a barátod hív játszani, a szabadságod nagy forrása elenged téged mászkálni? Enged téged az egyszerű örömöket pásztázni?

 

Nem, nem lehet, NEM! Mesterem!

 

Te, te kis szánakozó, tán azt, hiszed a farkas elriad egy juhtól, egy kis baritól? Lehet, hogy a kis, szánalmas és vak denevérjeimet elkergetted, de most itt a véged, a farkastól nem menekülsz, hisz bárányhús a vacsora!

 

Azt hiszed a magam gyapján állok a négy patámnak négy sarkára?

Tán zápfogam az mi íj rémisztő?

 

Grrrrrr... S vicsorog is a balga. Vérvörös a szeme, s koromfekete a farka. Fogai, mint az édenből leszakított alma, mint ha kígyó marna.

 

Bárány volnék, satnya, de legalább az életem nem volt gyatra. S ha meg is kell halnom mostan, tudom jól a tükör még mindig jóbarátom, s ez jól van.

 

Wahuuuuuuu... S ugrik már a fekete, hoppan, de.… nagy puffanást hallasz, s egy nagy test csattan a sziklának, hol van?

 

Furcsa alak látszik ottan, mintha valami pásztorféle... Bottal. A bot izzik, mint a parázs, s furcsákat lobban. S látszik az égés nyoma, az ordas nyakán ottan. S a pásztor rákiállt a szikla mellet heverőre, s jobban hasonlít az a vadász falára terítettre. Reszket, s potyognak a sportszeletek, nem tudja mit tegyen, hisz tudja, nincs hova mennie, hol a pásztor ne lenne otthon.

 

Felkiállt az, s mondja: TAKARODJ!

 

A másiknak több se kellet, s olyan sebességgel húzott el, hogy a fénysebességet, sőt még Tomot és Jerryt is megalázta volna.

 

Lehajol a pásztor, s így szól a picinyke barikához ki ott van:

Meg vagy?

S közben két szemével az oldalán lévő karmoláshoz toppan.

 

Nem érzem jól magam... fáj valami oldalt, s a lelkembe valami mélyen belefurdallt.  

 

Kicsinyem, hát nem megmondtam csak egy bégetés és már is minden gondod véget ér. Igaz a látszat sokszor csal. Mindenesetre, kedves és bátor hímem, büszke vagyok rád, hisz kiálltál amellett ki vagy, s amellett, amivel indultál. S nyelved lobogását segítettem, hisz tudtam veled kell lennem mostan. Hisz tudod-e honnan jöttél és hova tartasz? Hát elmondom neked, hozzám, az én pajtámba, ahol a szalma, s a jászol melege olyan, mint az örökké való forrás vize pontban. Hisz ebben a párbajban nem csak magadért küzdöttél, ha nem is szó szerint, de engem is elismertél, s tudd meg fiam, azt ki mellettem kiáll sosem felejtem el, még annyira sem, mint az internet. És hálás vagyok, hogy megbecsülted nőstény társad Évát otthon. Védelmezted, segítetted, s kiálltál érte, ahol van. Hát gyere szépen, látom remegő lábad, alig bírja el ennek a nagy és hatalmas harcosnak a súlyát! Na várjál csak, hadd segítsek...

Na, a hátamon már jobb mi? Na gyere, megmutatom mit csomagoltam neked az út velős részére, ígérem tátva marad a szalmalesőd, s orcád!

 

S attól a naptól kezdve, bárki arra járt, túrázó, s annak mechanikus barátja, vagy akár egy állat kinek az erdőben van lakása, látta, hogy évezredek óta ott vannak a nyomok. Eleinte, csak négy patáé, s a sárban látszik a nyoma, annak a valamilyen nagy csatának. Meg valami ritka taszító és undorító négy mancs, amelyek hirtelen megszűnnek, s a sziklaszirten végleg eltűnnek.

 

S a négy pata még ott van egy kicsit, majd hirtelen eltűnik, s helyette két láb lesz mi a végtelen erdőbe, s ösvényekbe torkollik.