Szabo_Zsolt blogja

Szabó Zsolt - Törtető

Izzadtság, mit a szél magáévá tesz,
Így látványos a permet...
...
Fehér falról szól, a máglyán füstölgő hamu,
Mit, démoni ária kísért meg...
...
Kellhet méz, mit sebed kívánhat százszor,
De csókod, taszítva ezerszer!

Kellhet, tiszta vér is, a jobbik fajtából,
Majd Én döntöm el a sorsa mi lesz!

De Te csak jöjj, jöjj, várandós gőg,
Mit puszta kezem, megöl!

Te csak szállj, szállj, merengőn,
S ha a halál eljő, már meglesz a helye..

Szabó Zsolt - ...amíg nem látnálak...

 Merőben más ha ajkadhoz érek!
 Homokba tördelt, vízhatlan edények...

 Egy tiszavirág homlokán lapul meg az élet,
 Mond, tegnap rendesen megetted az ebédet?!

 Monoton csigavér, bújik az avarban,
 S a következő 10 percben, megkérem kezedet, halkan...

 Megkérem, hogy üss, de ne gyengén, mint a héten!
 Talán senki sem látja meg, hogy Engem, egy állatot kínzol éppen.

 Végül, arcom megpihen e rózsaszín tenyérben,
 8 napon belül gyógyulok, ha a szemedben vonásaim nézem...

Szabó Zsolt: Éjjeli memento

 Komoran, csöndbe burkolt, hideg szavak előttem.
 Kávéd, halványan langyos,
 Csókod vágytól teli, s forró.
 Már csak a könny hiányzik tegnapról...

 Évszakosan megyünk előre,
 Ahogy a ruhatárunk is változik!
 Mi viszont megmaradunk...
 Egymásnak!

 Farkas volnék tán, de nem az magányos fajta.
 Bátran vetem bele magam az újba,
 Hisz így ismertelek meg téged is 'darling'!

 A szőnyegen ülve magam elé révedek,
 Beismerem tévedésem.
 Közben, arcodat megvilágítja a Hold.

 Bort töltenél, de kezem a pohárra teszem,
 Ez viszont látom nem zavar.
 Fut a tannin bőrömön.
 Hamvas melleden, vörös arany.

Szabó Zsolt: Új világ!

Tölgyfagyöngyös, érdes métely,
Két szemedben tekintetem, úgy vész el!
Torzsa a fűnek, sav, vér és szerelem
Kezdet és vég szentélye,
permet, s láng keresztem.

Lőpor szaga a levegőben,
A tettes búcsúzóan a tükörben...
Kell a gőg neked, vendetta, s bőrpír!
Lúdtoll és penna, éjszaka dala,
Álmából az áldozat felsír...

Bántaná, de erősebb a sajnálat.
Szél fújja nappal, az árnyékot vető fákat.
Nem látja a végét, de újra Nekivág,
Áldás hozó, rehabilitált fény, új világ!

Diagnózis: Napszúrás

Búvárlélek voltaképp, egybe semmi absztrakt,
Magas, kövér árnyék, ahogy tegnap hagytad.
A most-ban élek drágám, a tegnap már nem ma van!
Hosszú séta délben, napszúrás, pamlag.

Kámforos, lágy érzés, teraszon cseppen a méz,
- Látom pihentél! Ma merre mész?
Válasz csak annyi, mint néma filmben, felirat
Meztelen testeddel a tükörben kérdezed: - Te ki is vagy?

Amnézia talán, vagy zöldhályogos álom?
- Jobban tennéd, ha még egy pár napot feküdnél az ágyon!
Bár úgy látszik, hallása sem a régi,
Sikít a teafőző, de szerinte a vonat az, ezt reméli...

/Szabó Zsolt/