Syrius blogja

Syrius•  2009. október 22. 22:12

Búcsú apámtól

1975. május 10. délelőtt 10 óra.

Álltam az ágy mellett és rajzoltam apámat. Zihálva, hangosan, mélyről felszakadóan szedte a levegőt, önkívületben küszködött az életért. Már harmadik napja haldoklott.

Eleinte azt hitték, hogy majd jobban lesz — már többször volt rosszul —, de nem javult, így csak később értesítettek, hogy baj van. Amikor megérkeztem a szülői házba, csak anyám volt apám mellett, a testvéreim még kiskorúak voltak, nem lett volna helyes, ha végig nézik apánk agóniáját. Anyámmal egymásra néztünk, csak bólintott, leült a fejénél lévő székre és megnedvesítette a száját. Az orvos azt mondta - kezdett bele anyám -, hogy „nagyon erős a szíve, már csak az tartja életben”. Küzdelmes, nehéz élete volt, de a szíve az átvitte mindenen az elmúlt hetvenkét évben.

…délelőtt 10 óra 30 perc.

Még néhány óra és nem lesz többé. Az eszem tudta, de a szívemmel nem tudtam felfogni. Olyan szívós volt — egyszer csak összeroppant, korházba vitettem és több mint húsz féle betegséget állapítottak meg nála, de Ő nem adta fel évekig. És most nincs tovább…

Tavaszonként kivittük napközben egy fotelban a gangra, hogy süsse és átjárja a nap. Azt kérte fogjunk neki méheket, különböző helyeken megcsípette magát – Ő tudta, hogy hol kellett – és pár hét alatt talpraállt. őszig, kisebb gondoktól eltekintve jól tartotta magát, de akkor megint ágynak esett. Mintha a nap és a méhek éltették volna, de ezen a tavaszon nem kelt fel. Amikor látni szerette volna a testvéreit és megkért, hogy hívjam el őket  —  rosszat sejtettünk.

…délelőtt 11 óra

Már a harmadik rajzot készítettem, amikor nyitott és homálytalan szemébe egyszer csak fény költözött, rám nézett és éreztem, hogy beszél hozzám némán. A szeme megtelt szeretettel, hittel, nyugalommal és én láttam, éreztem benne, hogy elsőszülöttjére bízza szeretteit, hogy hisz bennem és megnyugodva békél meg sorsával. Látta a szememben, hogy elfogadtam kérését, és mire felocsúdtam, már ismét fénytelenné vált a tekintete.

Ismerték és szerették a faluban. Bármerre mentünk, meg-megállították egy-egy jó szóra, mintha mindenki hozzátartozója lett volna. Sokat tapasztalt ember lévén volt benne valami mélységes derű, emberszeretet, nyugalom és bölcs játékosság. Büszke volt a családjára és szeretett velünk menni bárhova.

…délelőtt 12 óra.

Korábban gyors, de egyre lassuló zihálása leállt. Eltelt 3-4 perc is már és nem lélegzett. Odahajoltam a mellkasához, hogy meghallgassam van-e még szívdobogás, és abban a pillanatban, amikor hozzá értem hirtelen felszakadt belőle egy nagy sóhaj és újra elkezdett lélegezni. Szinte megdermedtem…

„Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, gyönyörűbb, mint a nagyvilág” — énekelte oly sokszor egyik legkedvesebb dalát, oly szívhez szólóan és gyönyörűen (dalárdista volt), hogy máig a lelkembe égett és szorongatja a torkomat, ha meghallom, vagy eszembe jut. Mélyen vallásos ember lévén a Passió játékokban is rendszeresen énekelt, és a vasárnapi misék sem múltak el nélküle és az Ő tenor hangja nélkül.

1975. május 10. délelőtt 12 óra 25 perc…

Dermedtségem elmúltával folyamatosan hallgattam a szívverését az egyre hosszabb ideig ki-kihagyó lélegzetvételek szünetei alatt, és egyszer csak leállt a szív is. Hallottam, ahogy az elernyedő szívből kisurrogott a vér és elernyedt a teste is. Anyámra néztem és elkezdtük énekelni az apám szívéhez legközelebb álló éneket…”Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom,/ hol talállak Téged kegyes Megváltóm,/ adj világosságot, mert fényes vagy,/ Nálad nélkül szívem igen bágyadt.”

         21 éves múltam…és Ő megtalálta a Megváltót…

Syrius•  2009. október 20. 12:47

Volt álmaim...

Jártam a kozmosz rengetegében,
          és szíveknek rejtekében,
jártam az érzelmek viharában,
          természet forgatagában,
láttam az észnek nagy birodalmát,
          gyermekszemek tisztaságát,
láttam vágyak lebegő seregét,
          s szerelmek nagy-nagy erejét,
hittem az ember jobb jövőjében,
          szelleme bölcs szépségében,
hittem lelkünk gyönyörű fényében,
          álmok teremtő tüzében,
          de soha sem hittem, hogy majd
          egyszer poklokra kell szálljak,
          hogy ízekre szed és megrág,
          majd koncnak vet ez a világ.

Syrius•  2009. október 18. 20:52

Értették egymást...

A fiú elment a bálba. Eleinte csak ténfergett és nézelődött, hisz nem volt sem valami remek táncos, sem könnyen oldódó típus. Egyszer csak meglátta a lányt társaival álldogálva és beszélgetve. Rögtön érezte, hogy vonzza a szeméből sugárzó derű, nyugalom, és szinte átsütött rajta egyfajta jóság… talán jólelkűség. Megszokott béklyói szinte lehulltak róla és táncba hívta. A lány is megérezhetett valamit a fiú lelkületéből, mert nem köszönte meg egy szám után a táncot, hanem a bál végéig vele maradt. A fiú elkísérte a szállásig és találkozót beszéltek meg.

A randevúra izgatottan, s félelemmel vegyesen érkezett a fiú, attól tartva, hogy a lány mégsem jön el, mert megérezte a rövid beszélgetésből a múltkori búcsúzás előtt, hogy valami mondanivaló lógott a levegőben. De a lány eljött és néhány keresgélt mondat után rátért arra, amit már korábban is szeretett volna mondani, csak nem tudta hogyan kezdjen bele. „Van egy komoly kapcsolatom, aki most katona.” — hangzott el egy rövid mondat, majd folytatta: „csak barátok lehetünk, ha neked így jó lesz”. A fiú szinte gondolkodás nélkül válaszolta, hogy örülne neki. Érezte, hogy ez a lány őszinte, nyílt és tiszta lelkületű, akivel minden perc gazdagabbá teszi érzékeny lelkét, hisz más lány el sem jött volna, de nem így Ő.

Ettől kezdve rendszeresen találkoztak. Minden alkalom csak erősítette bennük azt az érzést, hogy rokon lelkek, hogy gazdagabbá válnak minden órával, amit egymás társaságában töltenek. A léleknek ez a gazdagsága, gazdagodása más volt, mint a szerelemé. Nem volt benne féltés, nem volt benne versengés (én jobban szeretlek), nem volt benne birtoklás, csak figyelem, csak megértés, csak szeretet, csak önzetlen és tiszta megnyílás, tisztelet és valami, valami elfogadás. Tudták, hogy fiú és lány között ez egyfajta pengeélen való táncolás, de azt is tudták, hogy soha nem lennének képesek átlépni azt a bizonyos határt.

Teltek-múltak a hónapok, a fiú el tudta engedni azt a régebbi plátói szerelemet is, ami évek óta gyötörte, megismerte a lány kedvesét és oldottabbá, kiegyensúlyozottá vált. Megtalálta a harmóniát. Egy napon a találkozóra a lány szomorúan érkezett. A fiú persze rögtön kérdezte, hogy mi a baj. A lány csak annyit mondott, hogy „kezdenek megváltozni feléd az érzéseim, és bocsáss meg, de többet nem találkozhatunk”, majd megpuszilta (a fiú végig simított az arcán) és elment. Nem volt szükség hosszú beszédre, magyarázatokra, értették egymást. A fiú torka összeszorult és tudta, hogy míg él nem felejti el.

A lánynak „sikoltott a lelke” és végig sírta az utat visszafelé, de ezt a férfi csak 35 év múlva tudta meg, amikor az interneten egymásra leltek. Levél levelet követett, s a nő ma is ugyanaz az elkötelezett és átsüt rajta a jóság, jólelkűség, bár az évek nem kímélték. Újraélték emlékeiket és egy kis időre ismét megfiatalodtak...

Syrius•  2009. október 16. 21:36

Naplemente

Oly káprázatos, tüneményes csodát,
oly elbűvölően vonzó színpompát,
mely beragyogta az eget alkonytájt,
még nem láttam, mióta a szemem lát.

Felejthetetlen tüzes égi díszben
ment le a nap, s festette a felhőket
pirosra, lilára, a szegélyüket
sárgára, így öltve díszköpönyeget.

Mint lávagolyó, mely úszik az égen,
melynek lángjai tüzes felhő-egek;
olyan lassan, de biztosan közelgett,
a piros horizont messzi szélihez.

Ott még egyszer áttekintett a rónán;
mint mikor a halni készülő ágyán
utoljára körül néz segélyt várván,
aztán lebukott tündöklően, némán.

Syrius•  2009. október 11. 13:46

Mert szép az ősz

Károgó vén tollak
tudjátok-e mi lesz holnap,
míg körözve fejem fölött
örvényletek, foltjai a napnak ?

Tudjátok-e mi lesz holnap,
hogy a levelek lehullnak,
zizzenve szálló nászútjuk
aranyló, lengő pillanat ?

Tudjátok-e, hogy szép az ősz,
míg hadatok csomóz körre kört,
hogy nem lop meg egyszerre,
ne fájjon úgy a szürke föld ?

Hisz szép az ősz !

Hullik szép hajuk a fáknak,
s dér marta vörös, barna, sárga,
lengő levelek sokasága
vet nekik meleg, puha ágyat.

Tudjátok-e, hogy miért van ősz,
miért fázik, miért reszket ő,
s ha néha-néha rákacsint a nap,
miért aranylik boldog-remegőn ?

Tudjátok-e ?!…
Tudom-e ?!…
Hogy itt az ősz,
hogy gazdag ő,
hogy életért remegő
dermedt ájultában,
csodává szépül ő !