Suttog Rézi blogja

Suttog•  2010. április 29. 18:01

Sikoly és suttogás

Hallod hangomat, susog mint ezüst eső,
nézed arcomat, elgyötört szenvedő.
Rád gondolok, minden vérző hajnalon,
tested feltűnik s szemem lehunyom,
ébren vagyok és érzem lényedet,
ez fájón szép s én most is remegek.

Indaként a két karom lágyan ölel,
nyújtod ajkad, csókod vegyem el.
Szemem kitágul, mohón issza arcodat,
retinámra égett, akár egy lenyomat,
kimerevedett az idő, de mi ölelkezünk,
egymás testén fent, súlytalan repülünk.

Pajkos macskaként hengeredsz alám,
édes bimbóddal tele lett a szám.
Bársonyos ujjaid játszottak testemen,
s megállapodtak ágaskodó ménemen.
Kényeztettél, mint még idáig kevesen,
és incselkedtél férfiasságommal kedvesen.

Hallottad hangomon, érdes lett suttogó,
s combjaid tártad felajzva , elfúlón.
Falloszom vezetted kerted mélyére,
magadba húztad, virágod kelyhébe,
gerinced roppanó ívbe feszítette a kéj,
hátamat szántottad s rebegted még.

Lelkünk szárnyalt s követte testünk is,
kelyhed szorított magába önkívületig.
Körözött csípőd, mint égen a sólyom
számban éreztem, könnyed sós volt,
kulcsoltad derekam s dobáltad fejed,
s kemény bimbóid ,döfködték mellemet.

Majd hirtelen ráültél vágyaid tárgyára,
hajad kibomlott s belekezdtél a vágtába,
felkorbácsolt lovasként repültél a cél felé,
s melleid előttem mozogtak le s felfelé.
A beteljesülés végső akkordjaiként,
testünk remegett s beborított a fény.

Csókokkal halmoztam gyöngyöző melledet,
s lágy kézzel borzoltam öleden selymedet.
Simítottam a szenvedély kihunyó parazsát,
ernyedő testeden araszolt végig a szám.
Pőre volt testünk s lelkünk is csupasz,
elhalt a sikolyunk,csak a suttogás maradt.

Rézi.

Suttog•  2010. április 27. 17:44

Kísérő

Fürkésztem bent,kutattam lent
az Angyalt,
lelkem zugában,a félhomályban
és nappal,
belső magányban,utca zajában,
nagy lobbal.

Már nem kerestem,nem éreztem
de tudtam,
megtalál engem,a rengetegben,
mint a múltban,
vigyázza léptem,szól merre lépjek,
s mi van az útban.

Éreztem fényét,lelke nagy békéjét
rám lelt megint,
csillogó szemmel,ujjongó lelkemmel,
én örültem neki,
éteri lénye,a mindenség bölcsessége,
jött segíteni.

Örök lelket kaptam,más néven angyalt,
csak az enyém,
felfogtam végre lényét s ő az enyémét,
én mentem elé,
sok év nélküle telt el,azok kútba estek,
de itt a remény.

Szem nélkül látom,olyan mint a fátyol,
masszív s légies,
érzem énemmel,egész valós lényemmel,
s ő érti ezt,
követ mint az árnyék,bárhol is járnék
Ő velem lesz.

Rézi.

Suttog•  2010. április 26. 20:30

Nem nevetek

 

Nem nevetek

 

 

Használt rendesen az élet,
szilánkok köröttem szerte széjjel,
faragtak kitartóan, sokat,
ki fát vág,forgács is akad.
Néztem az eget,orra estem,
egy virág volt,már majd feledtem,
földön járni,azt kéne rég,
sokszor csábító fent a kék.

Nevettem,mikor mások sírtak,
könnyezett szemem,amin vidultak,
a koldusnak mindig adtam,
szavammal sem fukarkodtam.
Nehezen tanultam,vérzett is fejem,
de a rövidebb út,nem visz közelebb,
kaptattam is felfelé igen sokat,
volt,többször láttam ugyanazt.

Nem nevetek,mosolygok befelé,
ha vidám vagy,szúrhatja más szemét,
már nem segítek unos untalan,
csak,ha a szónak súlya van.
Talán bölcsebb lettem,sokat estem,
ha valaki lent van,azért felsegítem,
néha világítok,ha kell a fény,
mert van,van mindig remény!

Rézi.

 

Suttog•  2010. április 13. 17:53

Lépcsők a mennybe

Átölel a csend
 s könnyesek szemeid,
 lopódzik az est
 keresem kezeid,
 fejed a vállamon
 szívünk kalapál,
 eufórikus az állapot
 s közelít a szám.

 Lángol a lelkem
 ajkam suttog,
 ernyedt a tested
 ruhádat oldom,
 szemedbe vesztem
 simítod az arcom,
 leszel a vesztem
 engedj meghalnom

 Becéz a kezem
 s oldódok benned,
 lélegzem veled
 lépcsők a mennybe.
 Dacol a lényed
 lángol a tűz,
 akarlak téged
 engedj belül.

 Sólyom a lelkem
 magához vonz,
 s érzel engem
 mert akarom.
 Fátyol a szavam
 befed talán,
 sóhajod szakad
 az idő megáll.

 Cirógatom bimbód
 s vörös a láng,
 átkarolsz újból,
 nászágyunk vár,
 hajlok a kelyhedre
 szürcsölöm mézét,
 s nézek szemedbe
 lobbantom fényét.

 Csípődet érintem
 és ereszkedsz rám,
 halmaid remegnek
 s belém markoltál,
 combod megszorít
 s pulzál a rózsád,
 a mámor beborít,
 tested az oltár.

 Pihegsz rajtam
 simulsz hozzám,
 nyitod az ajkam,
 csókot hoztál.
 Hajnal bomlik
 ölel a csend,
 kételyem foszlik
 kellesz nekem.

 
     2010.03.03. Rézi.

Suttog•  2010. április 12. 19:08

Soha

 

Soha

 

 

Én itt leszek,
minden éjen és hajnalon,
látod mint a Szfinx, magam vagyok a nyugalom.
Elnézem neked minden hibád,
de nem mond soha, hogy nem szóltam már.

Ne mond soha,
hogy neked úgysem sikerül,
jobb láb után a bal, a képlet ilyen egyszerű.
Az út, mindenkinek adva van,
a fény sem feltétlen fentről lefelé halad.

Döntöttél megint,
ért már az utadon kudarc,
soha ne mond feladom, : szélmalom szerű a harc.
A kútból nem látod a hegyet,
merj nagyot merni, hát tessék vessél szelet.

Soha ne mond szenvedés az élet,
soha, mert mélységében nem éled.
Soha ne mondj semmi igaztalant,
Soha, mert a szavak megfojtalak.
Soha soha, ne szeress csak félig,
soha ne, mert azt úgyis megérzik.
Soha ne kérdezd, mi a meztelen,
mert az igazság, lehet meztelen.
Soha ne fürkészd, mit lepel takar,
csak egy ember vagy, ki sokat akar.

Ne mond soha,
hogy a középszerű a jó,
a szürke eminenciás az, az a mindenható.
A jéghegy sodortatja magát,
ha kell, az igazságért akár a pástra kiállj.

Ha szemed száraz
s a szerencse rendre kerül,
engedd el lelked, nyüszíts ott mélyen belül.
A szenvtelen arc lehet álca,
soha ne feledd ha alszol, lehull az álarc.

Én mindig itt leszek,
tőlem bármit kérdezz,
de azt soha ne, hogy hányszor kell eszmélned.
Azt se, mi lesz büntetésed,
mert ki súlyokat cipel, lelke azért lehet fényes.

2009.05.12. Rézi