Mond

Suttog•  2010. május 24. 05:40

Mondj valamit most nekem,
nem kérek ezzel sokat
mond azt,higgyem el
a pillanat megfogant.
Mit reméltem valóra vált,
kócos fejed a vállamon
s jaj,sivatag lett a szám.

Suttogd,így lesz majd
csak erre vártál te is,
ködbe vész a múlt idő
s lám,átölelnek szemeid.
Most kezünk remegve nyúl
tudjuk,kérészi a pillanat
de semmi,vagy minden kell,
tükrömben láthatod magad.

Valamit mondj,most kérlek
beszélj,had halljam hangodat,
legyen az bár felékített szó,
hogy többé nem kell fel a nap.
Mond azt akartad te is,én téged,
te az én duál párom vagy,
két test bár furcsa,egy lélek.

De nem,a most nem érkezett el,
ezen a létsíkon nem oldódhatunk,
vágyunk mint mén,ágaskodik,
könnyünk pereg s elakad szavunk.
Simíts meg,legyen ez útravaló,
s nyújtsd esdeklő vacogó ajkad,
nyisd ki csókjaid zárt kútfejét,
had ízleljem milyen is a harmat.

Mondj valamit ha mardos a kétely,
hogy mikor lesz a most pillanat,
s hol lesz a pont,hol az út összefut,
és miért tilos,mit tenni nem szabad.
Engedd kezem,csendben elválunk
mint gallytól a rozsdás falevél,
de tudnod kell, miért nem bánjuk.

Rézi

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!