Suttog Rézi blogja

Mondj valamit most nekem,
nem kérek ezzel sokat
mond azt,higgyem el
a pillanat megfogant.
Mit reméltem valóra vált,
kócos fejed a vállamon
s jaj,sivatag lett a szám.

Suttogd,így lesz majd
csak erre vártál te is,
ködbe vész a múlt idő
s lám,átölelnek szemeid.
Most kezünk remegve nyúl
tudjuk,kérészi a pillanat
de semmi,vagy minden kell,
tükrömben láthatod magad.

Valamit mondj,most kérlek
beszélj,had halljam hangodat,
legyen az bár felékített szó,
hogy többé nem kell fel a nap.
Mond azt akartad te is,én téged,
te az én duál párom vagy,
két test bár furcsa,egy lélek.

De nem,a most nem érkezett el,
ezen a létsíkon nem oldódhatunk,
vágyunk mint mén,ágaskodik,
könnyünk pereg s elakad szavunk.
Simíts meg,legyen ez útravaló,
s nyújtsd esdeklő vacogó ajkad,
nyisd ki csókjaid zárt kútfejét,
had ízleljem milyen is a harmat.

Mondj valamit ha mardos a kétely,
hogy mikor lesz a most pillanat,
s hol lesz a pont,hol az út összefut,
és miért tilos,mit tenni nem szabad.
Engedd kezem,csendben elválunk
mint gallytól a rozsdás falevél,
de tudnod kell, miért nem bánjuk.

Rézi

Ha szeretsz,nem kérdezed hol ringott bölcsőm,
s milyen nyelven dúdolták az altatóm,
hegyekben éltem,vagy rozsda marta földön,
futhattam-e a széllel,mint egy kiscsikó,
volt-e dadám s anyám vigyázta-e léptem,
sebeim,ha akadtak ápolták-e féltő kezek,
hagytak-e menni,fürödni a messzeségben,
vagy fekete selyemkötéllel hurkolták kezem?

Ki volt a mentorom s tanítottak-e a szépre,
szemem előtt mi volt mi égett s ragyogott,
jártam-e girbegurba szédítő meredélyen,
vagy én is megelégedtem azzal,mi adatott,
ha szeretsz nem kérded,láttam a menny kapuját,
közelében voltam-e az izzó földi pokolnak,
s az angyalokkal önfeledten repültem-e már,
vagy tán engedtem a bárgyú vigyornak?

Ne kérdezd ha szeretsz,hányszor voltam másé,
ajkam hányszor tüzelt csóktól lángolón,
a nektárból miért lett keserű csokoládé,
s mi a szerelem,mert az el nem mondható,
de kérdezd meg,mi is az mit érzek,
hogy nélküled mit is ér a vízparti szél,
hogy van-e értelme a hajnali fénynek,
kérdezd,kérdezd,ki az kit szeretek én?

Rézi

Hallod hangomat, susog mint ezüst eső,
nézed arcomat, elgyötört szenvedő.
Rád gondolok, minden vérző hajnalon,
tested feltűnik s szemem lehunyom,
ébren vagyok és érzem lényedet,
ez fájón szép s én most is remegek.

Indaként a két karom lágyan ölel,
nyújtod ajkad, csókod vegyem el.
Szemem kitágul, mohón issza arcodat,
retinámra égett, akár egy lenyomat,
kimerevedett az idő, de mi ölelkezünk,
egymás testén fent, súlytalan repülünk.

Pajkos macskaként hengeredsz alám,
édes bimbóddal tele lett a szám.
Bársonyos ujjaid játszottak testemen,
s megállapodtak ágaskodó ménemen.
Kényeztettél, mint még idáig kevesen,
és incselkedtél férfiasságommal kedvesen.

Hallottad hangomon, érdes lett suttogó,
s combjaid tártad felajzva , elfúlón.
Falloszom vezetted kerted mélyére,
magadba húztad, virágod kelyhébe,
gerinced roppanó ívbe feszítette a kéj,
hátamat szántottad s rebegted még.

Lelkünk szárnyalt s követte testünk is,
kelyhed szorított magába önkívületig.
Körözött csípőd, mint égen a sólyom
számban éreztem, könnyed sós volt,
kulcsoltad derekam s dobáltad fejed,
s kemény bimbóid ,döfködték mellemet.

Majd hirtelen ráültél vágyaid tárgyára,
hajad kibomlott s belekezdtél a vágtába,
felkorbácsolt lovasként repültél a cél felé,
s melleid előttem mozogtak le s felfelé.
A beteljesülés végső akkordjaiként,
testünk remegett s beborított a fény.

Csókokkal halmoztam gyöngyöző melledet,
s lágy kézzel borzoltam öleden selymedet.
Simítottam a szenvedély kihunyó parazsát,
ernyedő testeden araszolt végig a szám.
Pőre volt testünk s lelkünk is csupasz,
elhalt a sikolyunk,csak a suttogás maradt.

Rézi.

Átölel a csend
 s könnyesek szemeid,
 lopódzik az est
 keresem kezeid,
 fejed a vállamon
 szívünk kalapál,
 eufórikus az állapot
 s közelít a szám.

 Lángol a lelkem
 ajkam suttog,
 ernyedt a tested
 ruhádat oldom,
 szemedbe vesztem
 simítod az arcom,
 leszel a vesztem
 engedj meghalnom

 Becéz a kezem
 s oldódok benned,
 lélegzem veled
 lépcsők a mennybe.
 Dacol a lényed
 lángol a tűz,
 akarlak téged
 engedj belül.

 Sólyom a lelkem
 magához vonz,
 s érzel engem
 mert akarom.
 Fátyol a szavam
 befed talán,
 sóhajod szakad
 az idő megáll.

 Cirógatom bimbód
 s vörös a láng,
 átkarolsz újból,
 nászágyunk vár,
 hajlok a kelyhedre
 szürcsölöm mézét,
 s nézek szemedbe
 lobbantom fényét.

 Csípődet érintem
 és ereszkedsz rám,
 halmaid remegnek
 s belém markoltál,
 combod megszorít
 s pulzál a rózsád,
 a mámor beborít,
 tested az oltár.

 Pihegsz rajtam
 simulsz hozzám,
 nyitod az ajkam,
 csókot hoztál.
 Hajnal bomlik
 ölel a csend,
 kételyem foszlik
 kellesz nekem.
 
     2010.03.03. Rézi.

Őszi tűz

Lángolt az avar
a hajnali fényben,
vízfényét láttam
szemed tükrében,
rőt levelek égtek
tűz nélküli lánggal,
ökörnyál úszott
hideg sugárral.

Álomillatú volt
minden porcikád,
pillantásom ölelt,
könnyem hullt reád,
közelített ajkad
lehunytad szemed,
az őszi tűzben
én megízleltelek.

Lúdbőrös lett tested
ahogy simítottalak,
suttogtam füledbe,
engedd el magad.
Bimbód kemény lett
rátapadt a szám,
s cirógatta kezem,
te felsikkantottál.

Araszolt ujjam
pihés hasad felé,
köldöködön megállt
s elindult lefelé.
Ölednek rózsája
bontotta szirmát,
pulzáló mosolya
láttam, hogy kíván.

Széttártad combod
s könnyezett kelyhed,
lassan ráhajoltam,
és ajkammal becéztem.
Megemelted csípőd
s lélegzeted zihált,
hajamat markoltad,
szétrepedt a világ.

Csitult szíved hangja
s kereste a szám,
átölelted nyakam
lehelted,most várj.
Szerelmes lényed
birtokba vette testem,
mindent nekem adtál
s én fent lebegtem.

2009.11.18. Rézi.