Kányádi Sándor: Harmat a csillagon

Megjártam bár a történelmet,

konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,

kinek apja hiába magyarázza,

hogy nem labda a hold,

konok, ki ha százszor meglakolt,

százegyedszer is a könyörtelen

igazat keresem.

Ez a kenyerem.

 

A boldogság tört szárnyú madara

vergődik a tenyeremen;

a boldogság tört szárnyú madarát,

mely évezredek óta

röppen fel s hull alá,

nekem kell fölrepítenem.

 

Vergődtem, vergődöm magam is,

– megviseltek a hosszú századok –;

szétosztom minden örömöm,

a bánatomon is osztozzatok.

 

Ó, szép szavak barokkos balzsama, –

ne hosszabbítsd a kínjaim!

A féligazság:

múló novokain.

Az egyenes beszéd,

nekem csak az a szép.

 

Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.

Ezért tart engem a társadalom.

 

Labda a hold! S ha netán el nem érném,

harmat leszek, harmat e csillagon,

hogy fényemtől is fényesebbnek

lássák a földet a

szomszédos égitestek.

 

S ha elszólít a Nap,

nyugodt lélekkel mondják:

tócsákkal nem szövetkezett,

liliomok fürödtek benne,

úgy tünt el, amint érkezett.

1963