Sun68 blogja
Lackfi János: Krisztusért mindent...
Krisztusért mindent szemétnek tekintek.
Na, nem az embereket vagy a dolgokatönmagukban, hiszen akkor Istent,mint teremtőt csúfolnám meg.De például az a kapkodó igyekezetem,hogy mindenki készségesnek, szimpatikusnak, odaadónak lásson,a megfeszülés, nehogy valaki rossz véleménnyel legyen rólam - kuka.Sebeim, melyekben annyit vájkálok,jaj, én szegény szerencsétlen világárvája, mi lesz velem, de rútulmegtiportak, nincs más vesztes a nap alatt, csak én – kuka.Haragom mindenféle rettenetesen fontos igazságok meggyalázása miatt,neheztelések, melyek tüzét napontafújkálom, nehogy még valahogykihunyjanak nekem- kuka.Húsbavágó vitáim olyan emberekkel,akik ott sincsenek, de akik véleményévelsehogy sem értek egyet, ezért frappánsnálfrappánsabb érvek után kutatok, hogy legyőzzem őket képzeletbeli szkanderben- kuka.A múlton való rágódás, hej, ha másképpreagáltam volna, akkor nem szégyenülök meg,ha kiállok magamért, én öröklök,ha jobban szerettek volna, nem lennékilyen fájógép, nem ezt érdemeltem- kuka.Fantasztikus terveim és elképzeléseima fényes jövőről, melyek mind az eget verdesik, de tudom, úgyse fogok nekilátnimegvalósításuknak, csak képzelgek róluk,mint bakfis a szőke hercegről- kuka.Nem mintha Isten nem fogadná elaz érzéseimet. Elfogadja, átérzi,velem sír, velem nevet. De mikorezredszer megyek bele ugyanazokbaaz érzelmi zsákutcákba, erősendrukkol nekem, szeretne megszabadítani.Meddig akarom még hátamon cipelni ezt a kukazsákot, tartalmát időnként kiönteni a földre, és belehemperegni?Inkább szelektáljam, tegyem ki, vigyék el!Elmondhatatlanul könnyű lesz nélküle!Csak először tűnik üresnek a kipucoltnagy hodály, az életem.Míg be nem rendezem Isten pazar ajándékaival.Kovács András Ferenc: Hajnalének
Járj át, akár a virradat,
szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés…
Úgy légy a hangom, úgy telíts
testemben szétremegve,
mint ébredés, ha fény hasít
nehéz sötét szemekbe.
Látásommá légy: nézzelek,
akár a néma dolgok,
mint kés, ha villog meztelen,
s bőrödhöz ér a boldog…
Igaz közömbös pengeként
hatolnak át vad évek –
helyettem áradj véremül,
szeretlek, mint a vétek.
Alvó arcodra bámulok:
nem létezel te s én se –
szoríts, ha együvé sodor
a semmi szívverése…
B. Radó Lili: Tudd meg
Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.
Pilinszky János: Viszontlátás
Ez volna hát a viszontlátás?
Egy pillanatra meginog,
de oly kopár marad a testem,
mint lombjavesztetten a bot.
Pőrén didergek köpenyemben,
ruházzatok fel, reszketek.
Régi csókok osztoznak rajtam
és még mezítlenebb leszek.
Elzuhanva az idegek közt
gazdátlan mosoly fuldokol,
hány éjszakán át készülődött,
mit virrasztott át e mosoly!
Egy hang kellene, egy kiáltás,
egyetlen jajdulás csupán!
Megnyílik, mint a fuldoklóé,
és üres seb marad a szám.
Tudjátok is ti, ki jött vissza?
Ez itt anyám, a kisöcsém,
régi arcok mosolya fénylik,
de hol vagyok közülük én?
Milyen elmerült éjszakában
kóborlok étlen, szomjasan,
mindenki mástól elvadultan
hová cipelhetem magam?
Mikor lesz vége ennek, kérdem?
és rátok gondolok, igen,
hazagondolok s könnyeim közt
gyanútlan fölragyog szivem!
Áprily Lajos: Védekezés
Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmesek a viharok,
s én romló törzsű fa vagyok.
S minden nagy érzés új gyökér,
mely földbe köt, ha mélyet ér.
Magam hullásra készítem,
gyökereimet gyengítem:
Ha a viharban dőlni kell,
fogódzás nélkül dőljek el.