Nézni és látni

https://www.youtube.com/watch?v=_345zAXikew

Csak a szél sétál most velem idekint,
a pillanat macskakövén homályrajz,
szívverések hullatják halk könnyeik.
Felettem meg-megcsillan pár csillagkvarc,
a Hold bagolyszeme sárgán villan,
még szép is lehetne az alkony-magány,
de távolságod vele már itt van.
A csönd felébredő szerelemhalál,
most csak az éj közele nyújt tenyért,
ahogy térdhullássá lesz a remény,
bár esdenék még élni, akár egy csekélyt,
de gyertyalángunk azt hiszem, most elég.
Csak a viaszhűvös marad majd holnap,
és a szalmaszálnyi muszáj, hogy menni kell,
úgyis, hogy szívünk már más ritmust dobban,
mert fel kell nőni, ha eljön a reggel.

Fogynak a lényegek, az igazak és szépek,
a szennyezetlen patak-kékek,
a gyermekláncfű-derűk,
a napraforgósak, szerelem arcon pillangósak.
Fogynak az adni szívből egyszerűk,
kevesek az őszinték, a kinyújtott 
tenyerek,

a másiknak dagasztott törődéskenyerek,
a tavaszkovászok, malaszthajnalok,
szavakba rejtett galambszívdalok.
A szelíden figyelők, a magöntözők,
párás szembogáron is
kacajt gyöngyözők.


Fogynak az időholdak, az élő percek,
az összeért kis ujjhegyneszek.
Most hópihe-remények a holnapok is,
közel vagyunk a lavina-olvadókig.
Illanók a lepkekönnyűségek, a mögöttet látók,
a súlyokon is fiókaként fölébb szállók.
Fogynak a naplementeszínek,
a szél-játszók,


rügyreményből sziromvilággá válók.
Kevesek a ténylegek, a nem köztesek,
az álomból holnapot ébredőn győztesek.
Csak az Isten tudja (vagy Ő se), van e még
nyárrá mosolyodó lélek,
s ez a Föld az emberért anya-türelemmel
meddig élhet.

Mintha ezer és ezer láng-akác nyílna,

Akár milliárdnyi szentjánosbogár,