Kislány a válladon

Steel•  2019. február 11. 07:10

Vízcseppnyi derengés csupán ez a hajnal,

nézem, mily könnyű fent az égi létnek.
Füstcsipke-felhők csak lebegnek, s szél-angyal
suhan meglesni sok foszló csillagképet.


Kérges ágtenyerekben zúzmaraparázslat,
kis tintafecskék reppennek most elém,
szárnyaikon visszatérsz Apu, ez varázslat,
szívdobogásom Tiédhez közel ér...


Pedig a halál-távol oly nagy, oly erős!
De a papír s a penna Istenből rajzol:
tekinteted hajnalpárás, néma mező,
s benne sorsomként ma is ott lakom.


Te jegenyefák sudár voltán öltesz testet,
s a szilaj dombok karja lett a Tiéd,
s akár a pillanat a hulló hópelyhet,
felemeled a gyermek sors-törte hitét.


-ilyenkor kislány vagyok, kislány a válladon,
úgy, ahogy nem lehettem, nem voltam sosem,
szereteted minden árnyékon áthatol,
csöndek ujjhegyén mindig fogva a kezem.


És ott, hol a patak szívmoraja átfut,
hol a völgy mellkasán felsóhajt a reggel,
ott a hídon Te és én, éppen ott állunk,
míg a belső mélyből vállad a fénybe emel.






Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402019. február 13. 08:17

Nagyon szépen fájós!

Rozella2019. február 12. 20:07

Megrendítően szépen írsz erről a fajta apa-hiányról...

Pflugerfefi2019. február 11. 21:23

Gyönyörűsèg.... nincs szebb szavam!

skary2019. február 11. 12:05

széép

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom