XXI.századi ifjúság

Szél dobja pereg a délután színpadán,

a hétköznapok barlangja beszippant,

munka, csonka család, csupán ennyi van

zsebemben, s a múltnézés, mely visszavár.

Mellettem bakfisok dobált szavai,

szlengeket löknek egymás felé hanyag,

majd úgyis lesz a holnap, hisz még akad

szülőm, világomnak nincs miért tartani.

Anyukám- e szó elavult szájuknak,

jutalma hallom, szidalom e nőnek,

kinek köszönhetik vetett ágyukat.

Tudatuknak Facebook a fő horizont,

egy lángolás, és tagadják az otthont,

szívükre az élet még nem kólintott.

Az apai szigort trágár becézik,

cigaretta-kátrány eszi tüdejük,

"ivászat- carpe diem- így üzenünk,

a sok güris, szemellenzős nem érint!"

Barátnő s haver nekik létközpont,

vállukon csak nyűg az igaz szeretet,

hiszik, könnyű sorsuk másként nem lehet,

tiszteletük tán ezért is rég ködfolt.

( Megjegyzés: A verset közeli ismerősöm ihlette, és természetesen tisztelet a kivételnek)