Tavaszt vágyom

Tavaszt vágyom-veled, mikor korai pír

ragyog fel a hajnal dértől gyöngyöző

arcán, és a tél búcsú sorokat ír

az enyhülés szaván. Örülni ködtől ősz

reggelek lassú színbe mosódását,

tüdőig szívni a levegő friss sóhaját,

amíg ajkam égi csókod forróságát.

Tavaszt vágyom-veled, ahol majd rongyhaját

lebbenti milliom felleg, és felettünk

könnyű vitorlaként csak lebeg. Tavaszt vágyom,

-veled, hogy vidám-csiklandósan nevessünk,

ha bőrünkkel játszik a szél, míg fű-lábnyom

rajzolódik utunk nyomán, jelezve, itt

van már, nyitogatja szemét a sarjadás.

Tavaszt vágyom-veled, nézni a tereit

szűkitő fagyot, nyújtózó rügyfakadás

első mozdulatait, amitől élednek

az alvó fák. Tavaszt vágyom-veled, hol a jég

opál takarója alól felébrednek

a földek, bár a hidegtől kicsit bávák még.

Tavaszt vágyom-veled, párát lehelő esten

karod szeretettől meleg fészkébe bújni

a kószáló hűvöstől megborzongó testem.

Csak a tavaszt vágyom, lágy gyertyává gyúlni

-veled, miközben leheletünk összeforr,

és szívverésünk tüze egy hangként dobban.

Tavaszt vágyom, gyönyörködni a csöndbe folyt

világot, - veled, miközben mellénk pottyan

az éj. Ölelés-tornácunkon ülni, amint

a Nap aranya Holdat fest az álmos Égre,

és a gyönge fény csillag-paránnyá alszik,

s tudni, szerelmünk nem csak percnyi élet.