Születő télben

Szinte áttetszők a rózsás halványságok

pirkadat idején, mikor pohárra hűlt

leheletként hideg a szél. Barnás sávok

az avarminták, aranyuk, pírjuk elnyűtt,

most úgy hevernek földek asztalán, akár

összeszáradt datolyák. Ködpikós a határ,

fehér szálai rojtosan csüngnek rajta,

míg gyűlnek a felhők madár szerű rajban,

szárnyukból borút terítő, szürke varjak.

Az estek is megárnyasodnak a Napban,

ahogy parázspihéi lágyan elizzanak,

s az éjre erőtlenednek csillagnak.

Amíg újra reggelt nem nyújtózik a csend,

zimankós sóhajjal alászáll a fagy,

szilánkragyogású, deres járdákat fest.

Csípős ízéből szerte jégnyirkokat hagy,

opál tavivirágot dermedt tócsákon,

szerelembe pőrülést lélekszófákon.