Szómaszat

Steel•  2017. október 14. 22:10

Ma már nem veszem fel pille papírszárnyam,

csak bámulom a bazalt-ében éjszakát,

a csillag-órákban kell tán, hogy meglássam

minden percem univerzum arcú anyját.


Az esősúgásnak néha még elhiszek

ámor szórt regéket, itt csöndem havában,

hol tarisznyámban hervadt éveket viszek.

Édes illatod dereng kakaós pohárban,


alkonyvállamra ráterül messze fényed,

te szerelem lényegű valami, te élet,

de csak felhő-pillanatként adtad széped.

Most tintaszirtekről, délibábként nézlek,


míg az ősz gyertyalángfüstje körül zsong,

és a szavak lába elbotlik a valón,

hogy rímekké legyen az a pár kósza folt,

mit a szív kislány tenyere maszatolt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

BakosErika2017. október 15. 20:16

Megérintő és nagyon szép vers.
Ölellek.

merleg662017. október 15. 19:58

míg az ősz gyertyalángfüstje körül zsong,
és a szavak lába elbotlik a valón,
hogy rímekké legyen az a pár kósza folt,
mit a szív kislány tenyere maszatolt.

Nagyon szép!

csillogo2017. október 15. 08:26

Nagyon szívhez szóló... szeretem vers!

955kondoros2017. október 14. 22:38

Pici leánykámmal utaztunk buszon,meglátott egy nagy homokbuckát felkiáltott:"Homok kell!"S tovasuhantunk.Elolvastam szépen szomorú versed, s felkiáltok:"Szerelem kell!" Még el kell hinni ámor szórt regéket! Szeretettel:András