Szivtavasz

Érintésed a teremtés bölcsője,
és rétvirágból fakadt színzsongás,
szemedben zuhatagok, mezők és völgyek,
ölelésed remegéseimnek : forrás.

Pipacspozsgák csókjaid testemnek földjén,
s míg májusok fuvallatán borzongsz belém,
megszületünk a szerelem köldökén.
Mint alkonyos Nap-pir az Égnek keblén,

pillantásomban úgy vagy : parázsragyogás,
Te bennem, én Benned : örök felolvadás.
Figyelmed tenyérbe tett tiszta vallomás,
csillagok Olümposzán lánglobogás

a Veled, arcom erezetének a sors 
rajzolt, évszázadhosszú őszök után,
hogy a bánathervadásból végül kibonts.
Úgy simulsz rajtam, mint mindennapi ruhám,

mégis, ünnepérzés, hogy viselhetlek.
Ujjhegyeidnek lélegzem meztelen,
s én csöndem illataként már felismerlek.
Hitem vagy, mint az Isten, mint egyetlen,

a kislánynak, ki vagyok, vagy kézbiztonság,
az egyszerűségből csodáknak Életet adsz.
Emberi fáradásnak vagy sziromágy,
Férfiból Nőben nyíló örök szívtavasz.