Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Sivatagban
Steel• 2012. szeptember 21. 13:59
Szárazság lepte el napjaink földjét,
futóhomok már minden reményösvény,
a változás eljönni tán túl fösvény,
rogyadozva cipeljük nincsünk kövét.
Munkánk folyómedrét üresre merik,
így isszák a gazdagság forrásvizét,
nekünk nem adnak mást, csak a szomj ízét.
Létünk szőlőjét adóprésbe szedik,
ígértek oázist, örömpatakot,
de láthatjuk, szavuk csupán délibáb,
poharunkba szórnak önkény-salakot.
Tikkadásunk elnyel, és csontmélyig fáj
a küszködés, míg honrabló alakok
szeme bennünk csak egy dús pénzgejzírt lát.
Steel2012. szeptember 23. 08:58
Köszönöm Orsolya!
Steel2012. szeptember 23. 08:58
Valóban sehol kedves Sándor... :( Köszönöm, hogy olvastál.
Steel2012. szeptember 23. 08:58
Azt ám Skary.
Steel2012. szeptember 23. 08:57
Köszönöm Erika most is!
Steel2012. szeptember 23. 08:57
Hajnal, köszönöm. Csak meg kell mondani, ha egyszer így van...
Lanor2012. szeptember 21. 19:50
''változás eljönni tán túl fösvény,
rogyadozva cipeljük nincsünk kövét.''
Ez a gondolatsorod nagyon megfogott, ebben a szép versben! :)
Szép estét!
legland2012. szeptember 21. 19:31
Sivatag, ez az és oázis sehol:(
Remek!
skary2012. szeptember 21. 19:15
azt
BakosErika2012. szeptember 21. 18:42
Nagyon szép szonett, kedves Steel!
Szeretettel gratulálok!
Erika
Törölt tag2012. szeptember 21. 14:07
Törölt hozzászólás.