Semmi más

Felforgatott szoba lett a rendem,
úgy lapulok most a hallgatásba,
mint a sötétséget félő gyermek..
Mi végre jössz és zilálod rendem?
Talán repülne a szavak szárnya,
de az úton piros lámpa dereng.
Korbácsolt pulzus minden kis nyitás,
ám kulcsot kezedbe nem adhatok,
bűnös és őrült lennék nem vitás!
Hozzád-gondolataim píralakok, 
tűzfolyammá áradhattál volna,
lehet. De nem maradhatsz semmi más,
csak szikra, pillanat édes lobja,
tiltakozva született szívdobbanás.