Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Részek és Egészek
Steel 2017. július 6. 13:20
Felettem a pitymallatszínek,
mint pávatollai a napfénynek,
és a fellegek füstjelek,
ott a magason túl, méla
angyal-leheletek.
Ahogy eszmél a csend,
szikrát fognak a kozmosz-gyufák,
lélek-ébredések fogannak idelent.
A napok mátrixai skatulyák,
míg minden szívütem
külön Naprendszer,
s az ember-mivolt
egy kerengő, kósza kis Hold.
Az összes érzés aprócska bolygó,
némelynek felszíne Mars-vörös,
forró, de néhány Vénusz-kék,
tónusokban elrejtett
Isten-szemkép.
A múlt, mint a távoli Plútó,
és az emlékezés saját univerzum,
csak a szkafander kevés
a bánatra jutón.
A jelen csillagkép, és mindig lehull,
mindössze a perc meteordarabjai
maradnak, ahogy
tekintet párává olvadnak.
A gyermek ősrobbanás,
teremtetten élni képes, tiszta,
s nem a múlás, az öregedő
belső látás a született
sötét energia.
Valahogy elnyel,
a feketelyuk-idő, miközben
az énbe rejtett világegyetem
a halandóság űrszemétjébe
merül szótlanul.
Süllyedő Atlantisz, romváros
körös körül, a részecske-bomlás
mégis (át)lényegül,
az új élettel kiegészül,
ahogy részévé olvad
a körforgás.
merleg662017. július 6. 22:23
Süllyedő Atlantisz, romváros
körös körül, a részecske-bomlás
mégis (át)lényegül,
az új élettel kiegészül,
ahogy részévé olvad
a körforgás.
...ha van eszünk, fennmaradunk...ha nincs csak Atlantisz példáját követjük majd...remek versedhez szeretettel gratulálok.
Rozella2017. július 6. 20:01
mind Atlantisz vagyunk... Komoly vers!
"Valahogy elnyel,
a feketelyuk-idő, miközben
az énbe rejtett világegyetem
a halandóság űrszemétjébe
merül szótlanul."
Törölt tag2017. július 6. 19:58
Törölt hozzászólás.
kevelin2017. július 6. 16:16
Ez igen,ez vers a javából,ez is mint a többi nagyon tetszik
skary2017. július 6. 16:05
má szédülök :)