Reggeledőnk

Madárhang-fuvolán ébreszt a hajnal,

felhőhaját játszin borzolja a szél,

arcod nyugalmát megsimítom halkan,

míg csillagtalpakon eloson az éj.

Szépületté ragyog a napsugár, hisz

szemed rám nyitod, s mint fáklya gyúl

most fény színű szerelembe az írisz,

ölelő tekintetedre válaszul.

Álom-kócos a csend, lélegzetem már

ajkadé, összebújt testünk meztelen

bizalom, és nem földi világban jár.

Majd, mint csituló tűz, parázs-ernyedten

nézlek, szívem öröm-virágot fakad,

mosolyogsz, - tükörkép, - belőlünk tavasz.