Pratolino

Steel•  2012. január 20. 17:48

 


Giovanni Da Bologna, Pratolino című szobra nyomán




Korallzöld hajú fák ölében lombok

suttogó lélekhangját őrzi, arcán

otthont talált univerzumok magánya.

Hallgatásba bilincselt szikla-orom,

örök csend vetett fészket már ajkán.

Az idő béklyója lett rögtalárja,

szakállára évszázadok sóhaja

kövült, s a hullámok könnyezik sorsa

parttalan voltát. Kőbe zárt szíve

tenyere alatt sír, forrásként csobbanva

kavicsok vállán. Derengésébe fonja

a Hold opálja, bánattá szült hite

imáért koldul az éj homokján.

Csillagok lehelete simítja

fájdalma ráncait, görnyedt létére

fény-subát terít a Nap, s homlokán

sikoltó árnyait a szél csitítja

alkony-felhők medertelen mélyébe.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Steel2012. január 22. 19:29

:) A neten én sem találtam róla képet, de a honlapomon megvan a kép, úgy kellett lefényképeznem a művészeti könyvemből :) Monumentális gyönyörűség az a szobor. :)

Törölt tag2012. január 20. 17:57

Törölt hozzászólás.