Padlás

 

Percek mozdulnak az idő terén,

emlékek lépcsőin megállva kezem

a múlt kilincsére pihen.

A kitárt ajtón hajdan színes mesék

kacagnak rám, s a könny mosta csendben

az otthon függönye libben.

Évek sóhaján fakult lapok zizzennek

ujjaim közt, síró mosolyok suhannak

arcomon, míg az érzések

vánkosán ülve látom gyermeki hitemet.

Megvénült játékok kacatként szunnyadnak

bánattól nyikorgó lépések

alatt. Álmok rongyosra őrzött szőnyege

foszlik az elkopott padlón, melynek

repedéseibe ette magát a gyász.

A gerendák hasadékain ma ősz remeg,

málló sors-festék vakolatként pereg

lelkemre, pedig már halkan kattan a zár…