Őszi láz

Mintha csigaházba húzódott volna

a hideg, az ősz, úgy fénykelte táján

tejfoltos látványát is távol hagyta.

Csonka lombokat rőzsepírba vonta,

enyhe mályvát rúzsozott az Ég száján,

pitykés aranyfátylát magára kapta.

Most nem topognak esőmancsok a tetőn,

a léghang fülnek kellemes csalogány,

s a Napban szivárványszép a borostyán,

mely montázs-színes lett így zöldjét elvesztőn.

Gyertyapöttyök a csillagok, kis mazsolák,

ahogy az éjszaka villanyoszlopán

felpisláznak, mikor az árnyak pora

belepi a narancs és nugát alkonylást.

Ma csípni és harapni felejt a sötét,

tán október szíve átmelegedett,

vagy a tél nem siet már olyan szaporán.

Bárhogy is, én magamra bújom langy csöndjét.