Örök időkig

Jégpárás esteledést lehel a tél,

hozzádtalálásom útjait nézem

magamban. Még göröngyei is szépek,

minden pillanat örök időkig él.

Hajnal-sugárt hozó szavakkal űzted

el árnyaim, szemedbe látva véget

ért magány-menekvésem, hazatértem,

ezután nem leszek szerelem-szűken.

Mag-álmaim rég vágytak e tavaszra,

csíra-nyugvásból életet sarjadtak,

csókrügyeket nyílva napfény-ajkadnak.

Ha majd őszi dér festi át hajamat,

s évek nyomai ráncot faragnak,

az ébredésben csak téged akarlak,

akkor is, ha lépteink bottal haladnak.

Ifjúság-mezőnkön veled szaladtam,

hogy öregségben melletted ballagjak,

ez a mindenség, s nem lesz panasza

sorsomnak. Hisz imákkal kért angyal vagy,

én örök időkig hittel hallgatlak.

Szívkelyheddel ölelj örök időkig,

mert létem védtelen, akár egy bibe,

nélküled elér a hervadás íze,

már neked virágzom örök időkig.

Arcodban nyugalmam, örök időkig,

ha majd elfárad őstüze csendünknek,

s szenvedély-harcaink is letűnnek,

fogom kezed közelgő alkony-időnkig.