Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Októberi könnyek
Steel 2012. január 20. 18:12
Mint naplementét hord a dagály, s nyomán
kagylókat rak a part tenyerébe, a gyász
lelkemre billogozta hagyaték-porát.
Magzattá gömbölyödve szorítom a fájt,
lába alá tiport az emlékező csend…
Többé nem lel határt könnyeim magmája,
a menekvés sovány alamizsnája nem kell…
Kanócra lobban gyötrelmem halk lángja,
feldúlt gondolatként kószál bennem a múlt,
hazahívó ölelésed magánnyá fázta
az idő, összeért évekből gyertyát gyújt
szívem ólom-láncolt sóhajának árnya.
Részemként lüktet hiányod, míg mosolyod
kötelékén kapaszkodom átélt órák
hamvára…Látom szelíden ráncolt homlokod,
midőn fedte botlásaim, s most tócsát
sírnak közelt játszó, távollá hullott
képeink. Bánat-fénylő íriszemről
csordul az ölelnélek kínja, már csak kullog
vénámban a lét, s egyszerre kilincset tör
mélyembe a magára hagyott, csupasz
gyermek lénye…örökül maradt morzsákban
koldulom a kongó mából az utat
mi hozzád visz édesanyám, hisz oly árva
minden lélegzet nélküled! Csak nézem
virrasztó mécseim arcát, egyetlen
mankóm enyészhetetlen valód réve,
mely belőled gyökerezett sejtembe.