Nem kell hinned

Hold-fényű éjen csendembe kuporogsz,

gyermek szívvel bújod magad hozzám,

a holnap felénk félszegen hunyorog,

míg támaszkodunk az idő botján.

Nem kell hinned lényeg-képtelen szónak,

melyet a látszat légvárnak épít!

Csak érezd a pillanat-fogant sóhajt,

szememből szemedbe valót szépít.

Érezd kimondás-habozón ajkadra

lehelt álmaim, mit a szív dobban

létezésed által, forró-hangtalan!

Ne higgy a lángnak, mit a harag lobbant,

csak érezz szűzhó-tiszta szavakat,

mik patak-simulón lelkedig folynak.