Nem csak egy vérből

Apró kemenceparázs már csak a Nap.
Párapókhálót szövöget a szürkület,
belső némaságom árnyékból kilépő pap.
A naplemente-kékek széthintik hűsüket,
s míg a felhőmélységek közé száll
a sok csillagturul, addig szívverésem
a család pitvarában hazatalál.
Hiszen itt lakik és mesél minden szépem,
itt Anyánk tenyerében vagyunk most is,
lényéből tavaszodott hóvirágok,
és köldökzsinórunk soha el nem porlik.
Nővérem és bátyám kis hajnalvilágok,
fátyolos csöndidők békéi nekem.
 Velük a véren túlra emel fel a fény,
tán Isten-szeretetnél is szentebben,
mert e kötelék szülénkből a mennyig ér.