Mikor kicsit elveszünk

Mikor kicsit elveszünk,

mert fals hangot vél találni a dallam,

én szótlan kottává rejtem el magam.

A látszat külön papírra vet minket,

átírná bennünk az egymásban-hitet,

 a kulcsolt kézből engedünk...

Mikor kicsit elveszünk,

már órákká fájnak a külön-percek,

a nélküled-időben elveszett leszek.

Míg a leülő harag daccá hűvösül,

ajkunk csókban csupán vágyként üdvözül,

mert a küszöbhöz sem megyünk. 

Mikor kicsit elveszünk,

az érintés csak fél-mozdulatot tesz.

Az összetartozás mégis magához vesz,

üres szavaim fegyverét leteszem,

hisz szemed is tisztán látja már szemem,

s hazatalál szerelmünk.