Meglátás

Steel•  2012. augusztus 28. 17:59

Színeket ásít a búcsúzó fény,

a naplemente kokárdavirág,
narancs, piros, sárga szivárványlény.
Egy fakuló van, az együtt-világ.
Míg a szederéj számra leheli
tenyérhűvösét, halványodásod
látom, ahogy a csend buzgón tereli
teremtett árnyaink közé. Parányod
lassan kihamvad figyelő szememből,
magzat pózba gömbölyül lelkem,
érintésed elinal kezemből..
Tűzvágyaink egyikőnkben sem lelem,
oly éles ez az érzés, még testem
is remeg ereje alatt...Tudom, ennyi
volt a lobogás neked, velem.
A hozzádsimult ébredés csak percnyi,
pedig örökkét ámított belém
pillantásod hullámtiszta kékje.
De most csak az emlékezés enyém,
hát hagyom, hogy kis fecnikre tépje
kapaszkodó sorom lapjait,
minek már százszor hallott vallomás?
Közel nem lesznek távolságunk partjai,
a többi illúzió, érzékhasonmás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Steel2012. augusztus 29. 13:20

Talpas, ''tudom ennyi''? Talán így már rendben lesz. :)

Steel2012. augusztus 29. 08:21

Kilóg a lába... :) Éreztem... ''Ma is'' ezzel csak az a baj, nem csak az adott napra vonatkozik az érzés. De dolgozom rajta gondolatban, miként lenne megoldható.

Steel2012. augusztus 29. 08:17

Örülök Starlit :)

Steel2012. augusztus 29. 08:17

Üdvözöllek Skary:)

Talpas2012. augusztus 28. 22:51

Szép ez is. Egyedül az ''ennyi'' szó elé szúrnék be valami rövidet, hogy könnyebben hajoljon át az a sor.
pl, hogy ma is ennyi..

starlit2012. augusztus 28. 19:48

szeretem olvasni verseid:)

skary2012. augusztus 28. 18:15

:)