Magamba ásva

 

Alkonyi fényszegfűk puha illata

nyílik, lassan a láthatár szemébe

hunyódik a Nap, almapírja, mint tiara

díszesedik felhők bodros fejére.

Szellőbóbiták táncolnak a hullámok

haján, köröttem árnyékgalambok ülnek,

a csonkaság deleje most subát fon

merengésem vállán. Vágybölcsőbe süpped

a holnap teljességét kutató csend,

sorsom szívkamráiban ősi érzés

remeg…Ezredvérű ösztön keze fest

bennem felismerést, és lelkem méhén

megfogan egy tündér-arcú gondolat,

érezném már lét-morajod szívverését

dúdolni szívem alatt…Majd úgy hordozlak,

mint Jézus szolgája a tiszta hit kincsét,

mosollyal simítom valód angyalszárnyként

verdeső sóhaját, míg szeretetem

burkában megszületsz, s a hajnal rád néz,

ámulva a csodát, mit az élet teremtett.