Ma fáj...

Ma fáj az ősz,  gyertyaszál-gyúlása fent

sok gyönge napkelte-sugárnak, és a csönd,

mely oly hideg, néma-szenvtelen, mint a föld,

miben emlékporrá váltál ott lent,

a hant alatt, Anyám. Ma fáj az estek

múltba hűlt anyaillata, a meleg,

mellyel az otthonérzés szíven lehelt...

Ma úgy fájnak bennem az értésrendek,

a napok nélküled-igazait alig

bírom gyermekvállal az úton vinni...

Ma fáj, hogy elég kell legyen azt hinni,

elérek még a találkozáspartig,

Hozzád, egyszer. Ma fáj, hogy perccé múltál,

amit az idő hullámverése mosna 

el, torkomat könnygócokkal fojtva,

hogy a felnőtt mellől fényképre fakultál.