Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Letépem...
Steel 2012. augusztus 10. 16:57
Mályvacserje ez a pisla pirkadat,
fénye sunyít még felhők hídja mögött,
itt, alant az ember-robotok között
tűnődöm, a moccanó ma mit adhat.
Derekamon szorul a menni kell öve,
vállam esetté törik cipelt terheim.
Emlékek tépik fel ragasztott sebeim,
karomnak már nehéz a hétköznap köve.
Zakatol bennem az elég, szinte sikít...
A hit lélegeztetőgépe mit sem ér!
Részegség-bűzös a magányos utca tér,
árnyaiban túl vadult kamaszság visít.
Teste alá présel a poszttraumás múlt,
remény-infúziómból kifogy a jelen,
a tudat küzdeni gyöngül, képtelen!
A veszteségek érzése máglyává gyújt,
mint vétkes boszorkányt, úgy éget kínba.
Hát elég! Nem bírom az élet-muszájt,
letépem a szakatag látszat-uszályt.
Kezeim kötné az igák vas-szíja,
de letépem a holnap oxigénmaszkját!
Elérni vágyom a gúzstalanság partját,
magam súlytom magamra a döntés-szablyát.
Letépem a beletörődés-arcát,
miért viseljem s bicegjek betegen?
Nincs oly szeretet, mely gyógyít lelkemen,
hegeim ott sajognak fáradt szememen,
a világ láncait ideje letépnem!